Dárdai Márton érkezésével gyümölcsöző versenyhelyzet alakul ki a válogatottban

2024. január 24. 06:52

Tovább erősödik a magyar csapat az új variációs lehetőségekkel, mutatjuk, hogyan.

2024. január 24. 06:52

Mint megírtuk, Dárdai Márton bejelentette, a magyar válogatottban futballozna, nem pedig a németben. A nyári németországi Eb-re Dárdai az érkezésével Szalai Attila és Nagy Ádám is riválist kapott Marco Rossi eddigi alapemberei közül.

A Magyar Nemzet most arról ír, hogy szinte biztosra vehető: Dárdai Márton ott lesz az Európa-bajnoki keretben: berlini klubjában alapember, ráadásul hiány­posztokon bevethető, ballábas belső védőként és védekező középpályásként. Hozzáteszik: Dárdai Márton a fiatal kora ellenére már 41 Bundesliga- és 18 Bundesliga II-es meccsen futballozott, 

a magyar válogatott védelmében kizárólag Willi Orbánnak van ennél nagyobb tapasztalata topligás szinten.

Hangsúlyozzák, hogy a Hertha játékosa alapvetően ballábas középső védő, ebből a típusból pedig eddig csak Szalai Attila állt eddig Marco Rossi rendelkezésére, akinek a korábbi kiegyensúlyozott és magabiztos teljesítménye elillant, mivel kevés lehetőséget kapott a Hoffenheimben. Esetében épp pozitív változás történt azzal, hogy a Hoffenheim kölcsönadta őt a szezon végéig a Freiburgnak.

Másik lehetőség Szalai és Dárdai egyszerre való szerepeltetése is a védelemben Orbánnal kiegészülve:

 Rossi ugyanis kitart a három belső védős rendszer mellett, aminek így Lang Ádám lenne a kárvallottja.

Dárdai azonban nem csak a védelemben tud játszani, írják, hiszen 

apja a Herthában többször is védekező középpályásként vetette be ebben az idényben. 

Ezen a poszton szintén „egy formán kívüli Rossi-kedvencet találunk”: Nagy Ádám jelenleg többet ül a kispadon az olasz másodosztályú Pisában, mint amennyi időt a pályán tölt. A versenyhelyzet csak javára válhat a válogatottnak, írják.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Soeren Stache/dpa

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. január 24. 17:16
Az alibi focit játszó középpályás helyett kiváló védekező játékos lehetne.
Búvár Kund
2024. január 24. 08:53
No, majd megláttjuk.... Bár a Rossi érában az újoncok hamar és jól beilleszkednek. Rossi ezt is nagyon jól csinálja
N.N.
2024. január 24. 07:38
Ráadásul ott van még Yaakobishvili és Balogh Botond is. Ebből már lehet válogatni.
ördöngös pepecselés
2024. január 24. 07:09
Yaakobishvili nélkül meglehetősen felszínes elemzés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!