„Hazugság, hogy soha egy jó szavam nem volt hozzá. Gyerekként az csapódik le, hogy szigorú voltam vele. Dicsértem, de kétszer ugyanazért soha! Versenyző típus vagyok. Nem kérdeztük, mit szól hozzá az édesanyja. Nagyon jó hátteret biztosított, Sírni láttam és hallottam is bőven, de nem azért, mert én kemény voltam.
Adtam alternatívákat, de mindegyiknek ugyanaz lett a vége. Amikor nem nyert, ment a bíróhoz sírva, hogy újra kell játszani a meccset! Ausztriában kiszakadt ebből a közegből, csak magára számíthatott és más követelményeknek kellett megfelelnie, de éppen erre készítettem fel. Ami itthon történik, nem elég abból a szempontból.
Én egy egész pokróc ember vagyok: nem igazán tudtam azt elfogadni, hogy tutujgatjuk ezeket a gyerekeket.
Ha tényleg odakerül az élsport kapujába, ott nincs pardon! Dominiknak nem egy afférja volt Salzburgban, amikor ki kellett állnia magáért. Mindenkinek van egy piros telefonja, én beszélek helyette. Ez nem jó, nem visz előre!” – foglalt állás a korábbi NB I-es labdarúgó, aki nem rejtette véka alá a véleményét azzal kapcsolatban, hogy állandó küzdelmet kell folytatni a szülőkkel.
„Kegyetlenek a szülők. Kollégám mondta, hogy árvaházból kellene gyereket szereznünk. Jelen pillanatban mindent is jobban tudnak, mint az edzők. Miért nem csinálnak egyesületet, tartanak edzéseket? Sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne szülőt nevelni. Van egy szupermini korosztály, amelyben csak szülővel együtt vesz részt a foglalkozáson a gyerek, és kiderül: a felnőttek 80%-nak fordítva van becsavarva a lába, miközben a gyerekek tanulékonyak, fogékonyak. Azok a felnőttek, akik ezen nőttek fel, később kevesebbszer szólnak bele a pálya széléről. Mi kizárjuk a szülőket egyébként a tréningekről. Magyarországon szülői diktatórizmus van a sportban. Ha valami nekik nem tetszik, rögtön pálcát törnek az edző feje fölött, és támadják a vezetőknél. Ugyanakkor az akadémiák is egyre jobban kiállnak a filozófiájuk mellett. Hagyni kell, had dolgozzanak! – mondta Szoboszlai Zsolt.