Cristiano Ronaldot háromszor is megválasztották a világ legjobb labdarúgójának (FIFA-award). Többek között 4 Bajnokok-Ligája címet szerzett a Real Madriddal, 450 gólt termelt Puskás egykori klubjában. A Manchester Unitedben két korszakban szerepelt, az elsőben BL-t is nyert, 145-ször köszönt be az ellenfeleknek. Az olasz Juventusban is elérte a százgólos álomhatárt. S még mindig nincs vége.
„Genetikai értelemben, hogy ne tűnjön túlzásnak, nem mondom, hogy 25 évesnek, de mindenképpen úgy érzem magam, mintha még csak 30 lennék. Nagyon vigyázok a testemre és az elmémre. Van valami, amit nemrég tanultam meg: amikor elmúlsz 33, akkor a tested változatlanul elfogadja az igényeidet, amennyiben arra szükséged van, de ehhez a legnagyobb harcot mentálisan kell megvívnod. Felhasználva intelligenciám egy részét képes voltam arra, erre pedig
nagyon büszke vagyok, hogy az emberek azt mondják, Cristiano képes 37, 38 évesen is azt a szintet mutatni, amihez hozzászoktunk.
Erre nem mindenki képes. Ez elhivatottság, sok-sok óra munka naponta, hetente, havonta, évente, hogy képes legyek felvenni a ritmust ezekkel a huszonéves srácokkal. Ez tesz engem büszkévé, ezt szeretném még sokáig folytatni” – nyilatkozta 2022-ben, s tartja is a szavát Ronaldo.
Íme az összes gólja 2023-ból két videóban: