Öngyilkosság helyett a boldogságot és a novellaírást választotta a kerekesszékbe kényszerült cselgáncsozó

„Tudom, hogy a kiegyenesedő EKG-vonal nem zár le minden határt körülöttünk. A baleset után lázálmaimban négy napig a túloldalon jártam. A testem öntudatlanul feküdt a kórházi ágyon, a fejemet csavarok rögzítették, hogy ne tudjam mozgatni. Nem tetszett, amikor felébredtem, összevontam a szemöldököm. Mást nem tudtam tenni. A kezeim és a lábaim nem mozogtak. Előtte a harminc felé közeledő sportos férfiak sebezhetetlennek hitt életét élveztem, gyönyörű feleséggel, tündérszép kislánnyal az oldalamon. Csalánba nem üt a ménkű, hittem, hirdettem, hatalmas egóval. Ütött. Nagyot.”

Stradivari helyett futballcsuka

Lélekbe markolóan őszinte kezdés a szerzőtől, akit ugyan hegedűművésznek szántak a szülei, de amikor a kisfiú (egy nyolcéves gyermek összes öntudatával) a zeneórára menet meglátott egy poros futballpályát, tudta: irányt kell változtatnia, és beállni a nála két-három évvel is idősebb srácok közé rúgni a bőrt; s hogy a hegedűtoknak is meglegyen a haszna, egyből a kapufa kérdése is eldőlt... A zenetanár is megbocsátott Zolikának, sőt, a kisfiú szüleinek azt tanácsolta: a „Stradivari” helyett inkább futballcsukára költsék a megspórolt pénzüket.

„Az egész életem egy kapáslövés”

Balogh Zoltán számára a futball megmaradt örök szerelemnek, de az élet úgy hozta: a sportsikereket végül a tatamin találta meg, Békéscsabán majd Debrecenben is sikeres cselgáncsozó vált belőle. Az hamar fölmérte, hogy olimpiai bajnok nem lesz belőle, de a szakmai tapasztalatokat már egészen fiatalon át tudja adni a gyermekeknek. Ez is a magyarázata, hogy már huszonévesen edző lett. Minden ideálisnak tűnt, amikor egy edzőtáborozás során, a Kárpátokban kis híján végzetes autóbalesetet szenvedett. Innen mesélje tovább a szerző, aki magát „13 év óta Szentendrén élő debreceninek” aposztrofálja:

 Gyönyörű feleségemnek, Erikának többször is mondtam, hogy kezdjen új életet, de ő mindvégig kitartott mellettem, az ő szeretete tartott életben, és végül miatta nem hagytam el magam: tízszer, százszor, ezerszer is megcsináltam azokat a gyakorlatokat, amely során elhatalmasodott rajtam az életigenlés érzése. Rájöttem, hogy nem szabad sajnáltatni magam, úgy is mondhatnám: ahogy a kötetem címe is sugallja, az életem folyamatosan a kapáslövésekről szól, lehetetlen helyzetekből kellett megtalálnom a kiutat. Sosem volt rám jellemző  szöszmötölés, hanem amibe belevágtam, azt durr, egyből, kapásból meg akartam csinálni! Külön köszönet illeti a Harle Tamás nevével fémjelzett kiadót, aki bennem – az első kötetes szerzőben – mglátta a lehetőséget, és Forma-1-es hátteret biztosított számomra.”

Harle Tamás a Kék Európa Stúdió vezetője, cége legédesebb gyermekeként aposztrofálta Balogh Zoltán novelláskötetét.

„Az elmúlt 25 évben csaknem 80 könyvet adtunk ki, de ez a kötet azért is áll nagon közel a szívemhez, mert egy különleges életutat bejáró szerző munkája, egy egészen különleges ember, akivel minden nehézsége ellenére vérprofin lehetett együtt dolgozni”.

Kovács Antal: Tanuljunk meg boldognak lenni!

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programja támogtásával elkészült könyv bemutatóján a régi sporttársakat Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozó képviselte, aki könnyeivel küszködve a következőket mesélte el:

„Nehéz szavakba önteni, mit érzek. Több évtizedes barátság fűz Zolihoz, akivel kapcsolatban már az első sorok után rájöttem: közülünk való! Miután elkezdtem olvasni a könyvet, nem tudtam letenni, annyival magával ragadott a személyes mondanivalója és a különleges stílusa. Hatalmas életigenlést éreztem az egész könyvben, és egy kicsit el is szégyelltem magam: milyen apróságokon tudunk keseregni a szürke hétköznapokon! Ez a novelláskötet minden korosztálynak szól, ezt a 14 és 17 éves gyermekeim is bizonyítják, akik szintén falták minden sorát. Nekem nagyon sokat adott ez a könyv, röviden talán annyit: tanuljunk meg boldognak lenni!”

Az olimpiai és világbajnok ökölvívó, Kovács István nem csak a tatamikról, a sportpályákról ismeri Balogh Zoltánt, aki az azóta már megszűnt PresztízsSport főszerkesztőjeként előszeretettel adott helyt az ökölvívó-legenda írásainak. Kokó is elismeréssel beszélt a Kapáslövésről:

„Miközben olvastam a kötetet, végig olyan érzésem volt, mintha csak beszélgetnénk Zolival. Sokkal több, mint egy novella: egy ember gondolatai életről, sportról, szeretetről. Én tartozom köszönettel, hogy Zoli barátja lehetek, akinek egész élete kész regény. Debrecentől a Pilis lábáig kanyargós volt az út, 

 történetei egyszerűen beszippantják az embert, ahogy azt egy kiváló novellától el is várhatjuk” 

Nyitókép: Szász Adrián