Nagyképű, tiszteletlen szerbekről beszélt a magyar válogatott középpályása

2023. október 15. 14:45

„Láttuk, hogyan jöttek ide nagy arccal, aztán hazamentek nulla ponttal” – nyilatkozta a Fehérvár labdarúgója.

2023. október 15. 14:45
null

A magyar labdarúgó-válogatott szerbek elleni 2–1-es sikere után Kalmár Zsolt nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. A Fehérvár labdarúgója a mérkőzés 63. percében állt be, majd  lefújás után piros lapot kapott a játékvezetőtől, miután összeszólalkozott a szerbek kapusával, Vanja Milinkovics-Szaviccsal. Kalmár úgy érezte, a játékvezető csak kipécézte a mérkőzésen, szerinte az eset nem volt olyan súlyos, amiért megérdemelte volna a második sárga lapját. Kalmár a szerb játékosok hozzáállásáról is kifejtette a véleményét:

Nem tudom, mit kell tennünk ahhoz, hogy az ilyen csapatok tiszteljenek minket. 

Ez bennünk volt: láttuk, miket nyilatkoztak, hogyan jöttek ide nagy arccal, aztán hazamentek nulla ponttal.” Kalmár Zsolt elmondta azt is: eltiltása ellenére ott szeretne lenni a csapattal Litvániában, és a lelátón szurkolná ki a magyar csapat sorozatban harmadik Eb-részvételét.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2023. október 15. 19:23
Hosszútávú,stabil minőségi teljesítménnyel lehet tiszteletet kivívni.Gondolom hogy azért maguk még nem tartanak ott kedves Kalmár Úr.A magabiztosság és a nagyképűség közötti határ régi dilemma.Az Ön ezzel kapcsolatos megítélése nem mérvadó, erősen szubjektív.A sértett "hörcsög" mentalitás különösen irritálóan hat,vagy legalább is jobb körökben nem vall intelligens focistára.Fejlődhet szép csendben is,higgye el van hová.
Válasz erre
2
2
bodosoldier-2
2023. október 15. 16:34
Sok buzi libsi!Most Kalmárt szidjátok ,mert nyertünk.Ha kikaptunk volna lenne nagy örömködés és nem foglalkoznátok erzzel.Ezt is beszopőtátok higagyúak.
Válasz erre
9
0
madárinfluencer
2023. október 15. 15:30
Szerintem kár Kalmárnak elmenni ebbe az irányba, hiszen egy nagyon jó, izgalmas meccset láthatnunk, ahol komoly szabálytalanság szinte nem is volt.
Válasz erre
14
1
Kecmec
2023. október 15. 15:29
A személyes érintettségeden felül kellett volna emelkednek... nem kirugatni magad a 11-böl mert szükség volt rád..... nem vagy méltó a válogatotthoz! A többi bla-bla ...ki vevő rá , talán a kibicek....kit érdekel te mit képzelsz az ellenfélről...🐒
Válasz erre
7
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!