„Látszólag semmi köze a héten kirobban négy sportbotránynak egymáshoz, de persze ez nem igaz: a rendszer lényegéből fakadóan egyik generálja a másikat. Cirka úgy, mint amikor az elektromos hullámok nem kioltják, hanem erősítik egymást. Milák Kristóf ügye messze túlmutat azon, hogy a párizsi olimpia egyik magyar aranyvárományosa lényegében befejezettnek tekinti pályafutását. Kiégése érthető, az úszás a valaha volt legmonotonabb mozgásforma, ezt életvitelszerűen csak speciális lelkiállapotúak tudják elviselni, olyanok, akiknek ez a megnyugvás és a boldogság. A pályafutás felfüggesztése (a visszavonulás?) keltette hullámok kicsaptak a feszített víztükrű medencéből, hiszen a csak olimpiai érmekben gondolkodni képes sportvezetés legitimációját is veszélyezteti. Milák fénykorában annyival járt a világ előtt, hogy egy párizsi aranyat már a csukafejes előtt is zsebben érezhetett a sportvezetés, de ez hiányozni fog, amikor igazolni kell a sportprogram helyességét, a százmilliárdok hasznosulását.”