Az ökölvívólegenda gyermeke szerint a húsz év pont annyira volt elég, hogy az édesapja kicsit kikopjon a kollektív emlékezetből: „Ahol hosszabban élt, éltünk, ott apám díszpolgár, az egykori házán dombormű van. Három kerület tehát ápolja az emlékét, és nagyon örültünk, amikor a még Csötönyi Sándor vezette ökölvívó-szövetség elérte, hogy apám nevét viselje a leégett Budapest Sportcsarnok után felépült aréna.
A megnyitó óta azt is próbáljuk elérni, hogy a nevét az épületre is kiírják.”
Ifjabb Papp László tíz évig volt titkár az ökölvívó-szövetségben, s ott is megtapasztalta, sajnos már a fiatal bunyósok sem tudják, ki is volt Papp László. „Bejött egy csapat gyerek a szövetségbe, a szakmai igazgató pedig arra kérte őket, mondjanak egy magyar olimpiai bajnokot. Én a háttérben ültem és hallgattam. Balzsay Karcsi nevét mondták, mert akkoriban sokat szerepelt a hírekben. Mást nem…, de Karcsi nem olimpiai bajnok” – folytatja a 68 éves ifjabb Papp László, akinek két gyermeke lett, Gergő, és a kisebbik, Tamás. Az utóbbi 40 éves és ő üzemelteti a Facebook-on Papp László hivatalos oldalát, az emlékoldalnak pedig immár 15 ezer követője van. Papp Tamás jól emlékszik a nagypapára, például a nyarakra a Szelidi-tónál, ahol együtt voltak vele. „Az is kellemes emlék, hogy az 1992-es, barcelonai olimpia előtt a bátyámmal többször felmentünk a szabadsághegyi bokszedzőtáborba. Ott ismertem meg olyan ökölvívókat, mint Kovács István, Mizsei György vagy Lakatos Pali, és természetesen a későbbi szövetségi kapitányt, Szántó Öcsi bácsit, akivel tartom a kapcsolatot” – mondja az unoka.