Szoboszlaival a Liverpool verhetetlen? Remek formában a Tottenham elleni rangadó előtt!

2023. szeptember 29. 21:01

A bajnokság eddigi legnehezebb mérkőzése vár Jürgen Klopp csapatára, hiszen a veretlen rivális otthonába látogat.

2023. szeptember 29. 21:01
SZOBOSZLAI Dominik

Azért nem kell különösebben félteni a Vörösöket, hiszen a kiváló forma mellett hétről hétre tanúbizonyságot tesznek remek küzdeni tudásukról is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az eddigi hat bajnokiból hármat (a Bournemouth, a Newcastle United, és a Wolverhampton Wanderers ellen), valamint a Linzer ASK elleni Európa Liga-csoportmérkőzést, és a legutóbbi, Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzést is vesztett állásból fordították meg.

Ami a magyar futballdrukkerek számára szívet melengető: a jelenleg a Premier League második helyén álló Liverpool egyik kulcsjátékosa Szoboszlai Dominik, aki szinte az első perctől beilleszkedett a világsztárok közé, hamar közönségkedvencé vált. Ezt igazolja, hogy a „Szoboszlai” feliratú 8-as mez a legkelendőbb portéka a Mersey-parti klub webshopjában és ajándékboltjában egyaránt.

Ha csak a legutóbbi két tétmérkőzést nézzük: a West Ham United elleni 3-1-es győzelemből a magyar válogatott csapatkapitánya szokás szerint remek játékkal vette ki a részét. Az Ota statisztika-elemző oldal szerint Szoboszlai nyolc mutatóban is a legjobb volt a Liverpoolban; ezek szerint neki volt a legtöbb labdaérintése (103), passzkísérlete (87) hosszú passza (9), legtöbb passza a támadóharmadban (35), illetve a támadóharmadba (10), ő adta a legtöbb progresszív passzt (15), ő sprintelte a legtöbbet (24), ráadásul ismét ő futotta a legtöbbet az egész mezőnyben (11,23 kilométer).

KLOPP, Jürgen; SZOBOSZLAI Dominik
A mai Liverpool kulcsfigurái: Jürgen Klopp vezetőedző és Szoboszlai Dominik Fotó: MTI/AP/Jon Super

A hétközi, Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzésen – amint várható volt – Klopp mester pihentette a kulcsjátékosokat, így Szoboszlai Dominik is a kispadon kezdett, ám miután a 65. percben is csupán 1-1-re állt a meccs az Anfield Roadon, a német szakvezető honfitársunkat, valamint az uruguayi gólzsákot, Darwin Núnezt is bevetette – nem kis büszkeséggel jelenthetjük: a hazai publikum óriási üdvrivalgással fogadta a magyar középpályás pályára lépését.

Ráadásul a rajongás öt perc múlva a tetőfokára hágott, hiszen Szoboszlai Dominik pályafutása egyik legnagyobb bombagólját szerezte (ezt itt nézhetik meg), végül a találkozót a Pool 3-1-re nyerte meg. Nem véletlen, hogy nem csak az angol szakújságírók, hanem a klub szurkolói közül is egyre többen a Liverpool legendájához, Steven Gerrardhoz (aki egyébként Dominik gyermekkori példaképe) hasonlítják honfitársunkat, 

Ezt is ajánljuk a témában

Kapufás bombagól – másodszor is betalált a Liverpoolban Szoboszlai Dominik (videó)

Megszerezte a vezetést a csapatának.

akadtak olyan fanatikusok, akik a bombagól után egyenesen „Gerrard újjászületése napjának” nyilvánították e hét szerdát.

Egy drukker a következőket írta a klub szurkolói oldalán: „eleget láttam már Szoboszlai Dominikot ahhoz, hogy elmondhassam, ő áll a legközelebb játéktudásban Steven Gerrardhoz a legenda visszavonulása óta”

Egy érdekes statisztikára is felhívták a figyelmet a Liverpool kapcsán. Ismert: az öt csere lehetőségét a koronavírus-járvány idején engedélyezte a FIFA, és Jürgen Klopp volt az egyik szószólója annak a törekvésnek, hogy ezt a lehetőséget a járvány megszűnése után is meghagyják a csapatoknak. A német szakember elsősorban a megnövekedett tétmeccsek számával indokolt, mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a szezon eddigi hat fordulójában ő cserélt a legtöbbször: 4,6-szer használta ki a „sorcsere” lehetőségét.

ARSENAL-TOTTENHAM
Az Arsenal ellen is duplázó koreai Szonra (fehér mezben) a Liverpool védőinek különösen oda kell figyelniük Fotó: Reuters/Tony Obrien

A Tottenham elleni hétvégi bajnokira rákanyarodva: a londoniak hiába vesztették el pár hete klublegendájukat (a gólerős Harry Kane a német Bayern Münchenbe szerződött), a koreai Szon remekül helyettesíti, hiszen hat bajnokin ötször volt eredményes.  Ám ha az elmúlt évek eredménysorát nézzük, a statisztikák alapján a Liverpoolnak nem sok izgulnivalója lehet. Ugyanis a Spurs legutóbb 2017 októberében tudta legyőzni a Vörösöket (4-1-re – csendben jegyezzük meg: Harry Kane két gólt szerzett...), és a Liverpoolban már akkor is a kezdőcsapatban kapott helyet Job Matip, Joseph Gomez és Mohamed Szalah. 

Azóta tíz tétmérkőzésen 7 győzelem és három döntetlen áll a Pool neve mellett, és cseppet sem mellékesen: a 2019-es, egymás elleni Bajnokok Ligája-döntőt is Szalahék nyerték meg 2-0-ra.

Ami a hazai pálya mellett a Tottenham mellett szól: Johnsonék – Szoboszlaiékhoz hasonlóan – veretlenek, ráadásul a Ligakupában sem voltak érdekeltek már, így jóval pihentebben várhatják a szombati rangadót.

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a Tottenham – Liverpool rangadót (kezdési idő: 18.30) szombaton élőben közvetítjük!

Nyitókép: MTI/AP Jon Super 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik