Kiderült: ekkor térhet vissza Milák Kristóf

2023. szeptember 30. 12:16

Sós Csaba az úszók szövetségi kapitánya is nyilatkozott az ügyben.

2023. szeptember 30. 12:16
MILÁK Kristóf

Milák Kristóf két és fél hónapnyi kihagyást követően szeptember elején újrakezdte az edzéseket, de hogy a versenyzéshez mikor tér vissza, az eddig kérdéses volt – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.

Az olimpiai, háromszoros világ-, hatszoros Európa-bajnok úszó maga árulta el, mikor és hol lehet az első versenye. Milák az úszás mellett a tanulmányaira is fókuszál, az Óbudai Egyetem hallgatója lett.

Az olimpiai, háromszoros világ-, hatszoros Európa-bajnok úszó júniusban fáradságra hivatkozva lemondta a részvételt a fukuokai vizes világbajnokságon, és a nyarat pihenéssel akarta tölteni. Az olimpiai bajnok úszó szeptember 4-én kezdte újra az edzéseket. 

Sós Csaba az úszók szövetségi kapitánya visszatérési lehetőségként a budapesti Világkupa-fordulót említette, melyet október 20. és 22. között rendeznek meg a Duna Arénában.

A sportolóról elmondta, hogy újra edz, és reméli, hogy minden rendben lesz körülötte.

Minden attól függ, hogy milyen állapotban lesz addig, hiszen hosszú kihagyás után viszonylag rövid ideje van a versenyig. Remélhetőleg indul, de erről végleges döntés még nem született” – nyilatkozta szeptember elején.

Nyilatkozott az érintett is

Milák a lehetséges visszatérési időpontot most megerősítette. 

Tudtommal a budapesti világkupán tervezek először vízbe ugrani. 

Nagyon jól érzem magam a medencében, még a kezdetleges izomlázas időszakok ellenére is egyre jobban. Igyekszem minél több időt a vízben és készüléssel tölteni. Terveim egyelőre nincsenek, sem elképzeléseim.”

Nyitókép: Szergej Gric

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. szeptember 30. 13:11
Et is pont úgy el lett baszva , mint Szoboszlai, Törőcsik, Hosszú...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!