„2012 óta folyamatosan gondolkodtunk rajta, tervezgettük, és végre eljött a pillanat, hogy útjára tudtuk indítani ezt a gyönyörű programot. Végre egy olyan közösséget fogunk teremteni, megalkotni, amiben mindenki ismerni fogja egymást. A diákok maguk is szervezhetik a rendezvényeiket saját intézményükben, és infrastruktrálisan fejlődhetnek az iskolák. Nagyon motivált és boldog vagyok, hogy elindulhattunk, és köszönöm az állami támogatást Pintér Sándor Belügyminiszter Úrnak, valamint egyéni támogatóinknak, akik segítségével honorálhatjuk az aktivitást. Dicséret illeti a testnevelő tanárokat is az áldozatos munkájukért.” – fogalmazott a pódiumon az ötletgazda, a Magyar Diáksport szövetség elnöke, Balogh Gábor.
Az olimpiai ezüstérmes, többszörös világbajnok öttusázó a Mandiner kérésére részletesen is kifejtette, miről is szól az Aktív Iskola program, ami egy nagy lehetőség az intézmények számára, ugyanakkor lesz számon kérés is. Már csak azért is, mert nem csak a rendezvényekre, de fejlesztésekre is forrásokhoz juthatnak a résztvevők.
„Ez egy önkéntes program, és hangsúlyozom, nem elit iskolákat, sportiskolákat kerestünk meg, hanem van kicsi és nagyobb az ország minden részéről. Leginkább általános iskolák, de vannak középiskolák is.