Azt már korábban, egy Mandinernek adott interjúban említette, hogy az amatőr ökölvívásnak a profi boksz volt a sírásója. El is árulta, miért gondolja így: „A profi boksz hozta el az amatőr szakág hanyatlását. Nem az, amit Kokó és Madár képviselt, sajnos a harmadosztályú profi boksz beszivárgott Magyarországra, és elvitte az amatőr versenyzőket. Szakmailag komoly krízisbe került a sportág. Ha valaki megnézni Muhammad Alit régi filmfelvételeken, jó lábmunkával, előkészítő ütésekkel dolgozott fénykorában. Az amatőr ökölvívás is ilyen volt. Benne van a vívó szó. Ami most folyik, az teljesen más. A mostani ökölvívás egy nagy rohanás, taktika, lábmunka, előkészített ütések nélkül” – összegzett a tréner, aki 1943-ban beleszületett a bokszba. Szó szerint, hiszen az édesapja négyszeres magyar bajnok volt a harmincas években, később pedig eredményes edző. „Már öt-hat évesen ott ugrabugráltam a ring környékén a fater mellett” – emlékezik a születésnapos, akit fiatalon komoly családi tragédia ért, elhunyt az édesanyja, és ott maradtak az édesapjával és a két nővérével. A boksz tehát adta magát, arra a kérdésre pedig, hogy mi lett volna a hivatása, ha nem jön az ökölvívás, a következőket válaszolta: „Jött, nem volt kérdés, hogy jön. Habár híradástechnikai és műszaki technikumba jártam, természetes volt, hogy ez a sport lesz az én világom.” Az is adta magát, hogy bokszedző lesz, és nem bánta meg. Számtalan sikeres tanítványa közül Kovács István vitte a legtöbbre, egészen az olimpiai bajnoki címig. Szántó Imre szerint Kovács Kokó volt a legtehetségesebb tanítványa, de kellett a sikerhez az is, hogy céltudatos és alázatos volt a tréningeken és a ringben.