Emlékszik az elkepesztő mélyre merülő magyar lányra? Újra ő a világ legjobbja!

„Legalább annyira meglepett, mint 2019-ben az első világbajnoki címem Franciaországban” – írta Korok Fatima.

Az angol csapat hazai pályán 2–2-t játszott a Sevillával a párharc első mérkőzésén.
Csütörtök este a Sevillát fogadta a Manchester United, és az első félidő végén már két góllal vezetett az angol csapat, viszont a végén igy sem tudott nyerni. Az angol csapat mindkét gólját az osztrák középpályás, Marcel Sabitzer szerezte. Az első félidőben a Sevilla csak egy helyzetet tudott kialakítani.
A második félidőben viszont mintha összezavarodott volna Manchester United, ugyanis két öngólt is összehoztak a csapat játékosai. A meccs hajrájában Jesús Navas beadása pattant kapuba Tyrell Malaciáról. Ezt követően nem sokkal pedig en-Nesziri fejese Harry Maguire fejéről pattant be a kapu jobb alsó sarkába.
A visszavágót április 20-án játsszák.
Nyitókép: Darren Staples / AFP
Kövesse a Facebookon!