„Az utóbbi hónapokban annyira rózsaszín volt minden a United körül, hogy kifejezetten jól jött ez a fejbe kólintó kudarc” – Kemény Dénes a Mandinernek
2023. március 07. 10:55
A hétvégén a Liverpool történelmi, 7-0-s vereséget mért az elmúlt időszakban remek formába lendülő Manchester Unitedre. Miként élték meg e nem mindennapi kudarcot a Vörös Ördögök és a Pool ismert szurkolói? A Mandinernek elmesélik…
2023. március 07. 10:55
p
3
0
6
Mentés
Történelmi, hétgólos vereséget mért az elmúlt időszakban remek formába lendülő Manchester Unitedre hétvégi bajnoki mérkőzéén a Liverpool. A Vörös Ördögök és a Pool ismert szurkolóit kérdeztük, miként élték meg a meccset, és az eredményt.
„Egy idő után látszott, hogy ennek kivégzés lesz a vége”
Dénes Ferenc sosem tagadta, hogy fanatikus Manchester United-szurkoló. Az ismert sportközgazdász, a korábbi sportállamtitkár, érthetően nem volt feldobódva a 0-7 után:
- A sok siker után kezdtük azt hinni, hogy a bab is hús. Vasárnap viszont közölték velünk, hogy ez nem így van. Egy rangadón ki lehet kapni 3-2-re, de egy 0-7-tel nem tudok mit kezdeni. Nem tagadom: hétfőn igencsak szar napom volt…
- Mennyire lehet hatással a Manchester Unitedre ez a nem mindennapi vereség?
- Annyira el voltam keseredve, hogy nem is néztem végig a mérkőzést, hiszen egy idő után látszott, hogy ennek kivégzés lesz a vége, és ez már egyáltalán nem érdekelt. Menni kell tovább, hiszen Erik ten Hag egy nagyon tanulékony palinak tűnik, hiszen egy idegen környezetben képes hatékonyan adaptálni a saját tudását. Nyilván ez a vereség egy elég nagy krízis, de más nagycsapattal is előfordult már hasonló…
Kemény Dénes: Kifejezetten örülök a hétgólos vereségnek!
A magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánya, is megszállott United-szurkoló. Bár nem látta a teljes meccset, természetesen ő is a történtek hatása alá került:
- Őszintén bevallom, amikor elkezdődött a rangadó, még kinn voltam az erdőben. Amikor hazaértem, természetesen egyből bekapcsoltam a televíziót, de amikor láttam, hogy a második félidő elején a Liverpool már 3-0-ra vezet, kerestem egy jobb elfoglaltságot magamnak. Nem vagyok én mazochista…
- Mennyire vetheti vissza a Vörös Ördögöket ez a váratlanul súlyos zakó?
- Amikor Sydneyben az első olimpiai aranyat nyertük, a csoportmérkőzések során mi is két vereséget szenvedtünk. Tehát valamikor kifejezetten jól jön egy-két kudarc. Fogalmam sincs, hogy Ten Hag az elkövetkező napok, hetek során miként kezeli e kudarcot, de az teljesen igaz:
a nagy csapatok életében a nagy vereségek néha úgy kellenek, mint a manna.
- Ezt, ha kifejtené bővebben…
- Az utóbbi hónapokban annyira rózsaszín volt már minden a Manchester United körül, hogy kifejezetten jól jött ez a fejbe kólintó kudarc. A bajnoki cím már úgysem lehet meg, egy 2-1-es vereségből úgysem tanult volna a csapat, legfeljebb mindenki megrázta volna magát, és azt hihetnénk, hogy minden rendben van. 7-0-ra viszont nem lehet kikapni! Ezért innentől kezdve nincs mese: ha a vezetőedző ügyesen keveri a kártyákat, még jól is kijöhetünk belőle. Ezért egyrészt kifejezetten örülök is a hétgólos vereségnek, hiszen mivel ennél már nincsen lejjebb, előbb-utóbb úgyis visszatalálunk a győzelmi ösvényre…
A következő szenzációs siker a Real Madrid kiverése lesz?!
Ezek után hallgattassék meg a győztes oldal is. A nagy Liverpool-szurkoló hírében álló énekes, Hevesi Tamás (Jobb felső: pipa! című podcastünk állandó szakértője Pro-licences futballedzői végzettséggel rendelkezik, és többek között az NB I-ben, a REAC mestereként is dolgozott) érthetően rendkívül boldog volt a kiütéses győzelem után.
- Akarva akaratlanul másik kedvenc csapatom, a Ferencváros őszi, Újpest elleni 6-0-s diadala jutott eszembe, de a Mersey-parti kedvenceim még ezt a teljesítményt is felül tudták múlni. Bár ez az idény a vártnál kicsit gyengébben sikerült, meggyőződésem, hogy ez a siker, ha nem is a dobogóig, de legalább a negyedik helyig, tehát a Bajnokok Ligája-indulást érő helyig repíti majd a Liverpoolt.
- Minek tulajdonítható ez a nem várt, hatalmas különbségű győzelmet a hétvégéig szárnyaló Manchester United ellen?
- Azért ez az összecsapás mindig egy presztízsmeccs, a Premier League Fradi - Újpestje. Erre a derbire nyilván minden játékos felszívja magát, másrészt az összeállításban is történtek kedvező változások. Akkor nyugodtam meg igazán, amikor láttam, hogy már az előző, Wolverhampton elleni bajnokin visszatért a kezdőbe Ibrahima Konaté, aki Virgil van Dijkkel félelmetes párost alkot a védelem közepén, előttük pedig 6-os pozícióban Fabinho kiválóan szűri meg az ellenfelek támadásait. Ráadásul Alexander-Arnold is remek formába lendült, elöl pedig a Klopp mester által remekül a csapatba épített Gakpo, a közönségkedvencnek számító Darwin Núnez és a gólzsák, Mo Szalah hármas rendkívül hatékonynak bizonyult.
Olyan érzésem volt, mintha a kedvenceim a mérkőzés előtt bevettek volna valami csodabogyót – egyszerűen tarthatatlanok voltak!
- Az egyik leglényegesebb kérdés: lehet-e rövid időn belül kétszer is csúcsformába lendülni? Magyarul: a Liverpool véghez viheti-e a következő BL-körben a földöntúli bravúrt, azaz ki tudja-e ejteni az első mérkőzésen 5-2-es győzelmet arató Real Madridot – idegenben?
- Mindig azt szoktam mondani: ha a Real Madrid a csúcs, akkor a Liverpool az én kis „falusi csapatom”. Ezzel együtt a kedvenceimben benne van még egy hatalmas bravúr lehetősége, elég, ha csak azt mondom: a kispadon is olyan fantasztikus futballisták ülnek, mint a brazil Firminho vagy a portugál Diogo Jota. Ám a sportpszichológiában van egy olyan kifejezés, hogy a siker utáni vákuum. Azaz: kétszer egymás után valóban nem lehet ugyanazt a katarzist megélni. Ezért is örülök különösen annak, hogy a visszavágó előtt még van egy bajnokink a Bournemouth ellen, ahol a komoly célok miatt kötelező a győzelem, utána pedig jöhet a Real Madrid elleni visszavágó, amely kapcsán – még egyszer hangsúlyozom - benne van a pakliban egy újabb szenzációs siker!
A Manchester City legutóbbi 12 meccsén 9 vereséget szenvedett, és lehet, hogy ezzel végleg kiszállnak a bajnoki versenyből. Eközben a Liverpool magabiztosan vezet a BL-ben és a Premier League-ben.
Dél-amerikai sajtóhírek szerint a Bournemouth már dolgozik magyar válogatott labdarúgója, Kerkez Milos pótlásán, aki Szoboszlai Dominik csapattársa lehet a Liverpoolban.
Az angol Liverpool labdarúgócsapatának holland menedzserére, Arne Slotra egymeccses eltiltás vár, miután a Fulham ellen 2–2-re végződő bajnokin megkapta harmadik sárga lapját.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2023. március 07. 14:36
"Kis bukta néha nem árt, de egy Waterloora ritkán van szükség. Nekünk a 86-os 6-0 30 évre vágta haza a labdarúgásunkat, úgyhogy csak óvatosan." Oké, de Mezey egy futottak még kategória, Deni pedig egy fogalom.
Egy picsázás néha azt jelenti, hogy az egyik csapatnak aznap minden bement. Aztán ilyenkor a hátrányban lévőelkezd rohamozni, amitől kinyílik hátul és megint ott a kapott gól.
Ilyenkor nem érti az ember, hogy valaki 3-0-ás hátrányban miért nem kezd el valamit csinálni. Hát azért, mert aznap nem akar többet kapni és egy történelmi zakóba belefutni, ami kikezheti a csapat alapjait is.
Kis bukta néha nem árt, de egy Waterloora ritkán van szükség. Nekünk a 86-os 6-0 30 évre vágta haza a labdarúgásunkat, úgyhogy csak óvatosan.