Nézzük, kik is érkeztek: a Ferencváros elleni Európa Liga-mérkőzéseken nem igazán sokat mutató védő Benoit Badiashile Monacóból (38 millió euróért), a szélső, Noni Madueke a PSV-től (35 millióért), a brazil középpályás, Andrey Santos a Vasco de Gamától (12 millióért) valamint a csatár David Datro Fofana (12 millióért) aki a Kisvárda elleni Európa-konferencialiga-mérkőzéseken is letett a névjegyét. És a sornak még nincs vége: a portugál válogatott, Golden Boy-díjas támadó, Joao Félix félévre kölcsönbe érkezett (11 millióért), valamint megszerezték a Sahtar Donyecktől - az Arsenalt beelőzve - az ukrán futball legnagyobb tehetségének kikiáltott Mihajlo Mudrikot (70 millióért).
Mint ahogy azt nem is olyan régen Dénes Ferenc sportközgazdász a Mandinernek elmondta, ez a fajta esztelen költekezés a FIFA-nak is szemet szúrt, de egyelőre nem tudnak mit tenni, ugyanis a Chelsea ügyesen kihasznált egy pénzügyi kiskaput és játszotta ki a nemzetközi labdarúgó-szövetség pénzügyi Fair Play-szabályzatát azzal, hogy a fenti, irdatlanul nagy összegeket több évre elosztva fizetik ki. Az ukrán csodagyerekért, Mudrikért például a Sahtar nyolc és fél esztendőre leosztva kap – a bónuszokkal együtt – évi 11 millió eurót.
S ahogy Dénes Ferenc is említette: a mindig szigorú angol kormány is megelégelte az esztelen költekezést, és egyfajta átvilágítást kezdeményezett a Chelsea ellen – és a hírek szerint valami hasonló vár a Liverpoolra, a Manchester Unitedre, és a Premier League többi nagyágyújára is.
Még nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, így azt sem, hogy mikor dől össze az álomgyár – egyelőre az biztos: szerda este a Bajnokok Ligájában Borussia Dortmund – Chelsea rangadóra kerül sor a Signal Parkban.
Nyitókép Gyakori lesz-e a Chelsea-gólöröm a Bajnokok Ligájában? Kai Havertz és Ben Chilwell pacsizik Fotó: MTI/EPA Neil Hall