A legmegdöbbentőbb tény: nincs igazán komoly esélyes!
"Sokan vannak úgy, megvallom, én is közéjük tartozom, hogy még nem igazán hangolódtunk rá a világbajnokságra, hiszen hozzászoktunk ahhoz, hogy a kétévente sorra kerülő világversenyre (Európa-bajnokságra, világbajnokságra) egy-egy bajnoki szezon és kupasorozat végén, nyáron kerül sor. Hihetetlenül szokatlan, hogy a válogatottaknak semmilyen felkészülési lehetőségük nem volt, hiszen a legtöbb játékos egy fárasztó bajnoki és BL-szezon után érkezik meg Katarba, és tulajdonképpen a téli szünetben „pörget le” egy világbajnokságot. Éppen ezért kizártnak tartom, hogy a világsztárok csúcsformában legyenek, így biztos, hogy lesznek nagy meglepetések is! Ez is az oka, hogy a katari tornával kapcsolatban az egyik legmegdöbbentőbb tény, hogy - nincs igazán komoly esélyese! S éppen ezért együtt is érzek a legtöbb szövetségi kapitánnyal, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogy a kulcsjátékosok milyen állapotban érkeznek meg a vébére.
Katarban az úgynevezett érzelmesebb válogatottak juthatnak fel a csúcsra,
az afrikaiakat és az ázsiaiakat nem nagyon veszem számításba, a dél-amerikaiak közül Brazília és Argentína lehet aranyérmes, annál is inkább, hiszen Neymar és Messi még egyetlen komoly tornát sem nyert hazája válogatottjával. Az európai válogatottaknál nagyon komoly sérüléshullámot látok, éppen ezért az elején, a csoportmeccsek során sok csapat nem a legerősebb összeállításban lép majd pályára. A Nemzetek Ligájában a legesélyesebb csapatok nem nyújtottak átlagon felüli teljesítményt, meghatározhatatlan, hogy miként sikerült a felkészülésük. Talán a spanyolok és a belgák okozhatnak nagy meglepetést, és persze, a németeket, a franciákat és az angolokat is az esélyesek közé illik sorolni. Személy szerint Argentínának szurkolok, elsősorban Lionel Messi személye miatt, hiszen nem érhet úgy véget egy ilyen kiemelkedő képességű játékos karrierje, hogy egyetlen komoly trófeát se nyerjen az argentin válogatottal…"
Nyitókép Az argentin szurkolók már a dohai tengerparton melegítenek, természetesen Lionel Messi társaságában! Fotó: MTI/AP Haszan Ammar