Nagy Antal:
Ingyen felajánlottuk a segítségünket, de a vezetők nem kértek belőlünk
Nagyon nehezen élem meg ezt a kudarcsorozatot, nem ehhez vagyunk hozzászokva pontszámban, helyezésben és játékban sem. Annyira elkeseredtem, hogy nem is merem bekapcsolni a tévét, mert nem tudom, mi jöhet még. A futball ugye, a játékról és a labdarúgókról szól. Az elmúlt időszak játékoskereskedelme enyhén szólva is szerencsétlen volt, hiszen
máshol már nem kellő, csupán levezetni szándékozó, idős labdarúgókat hozunk Kispestre, akik arra sem képesek, hogy a futball legkönnyebb részét, a védekezést megoldják.
Ehhez nem kell más, mint lelkesnek lenni, szervezettnek lenni, valamint támadni a labdát. Ehelyett lelketlenül, szervezetlenül és szív nélkül futballoznak, másrészt az a védekezés, amelyet bemutatnak, 1956 óta már nem működik. Azért mondtam ezt az évszámot, mert ekkor születtem… Miért nem játszatjuk inkább a fiatalokat? Arról nem is beszélve, hogy e szerény képességű játékosok többsége – tisztelet a kivételnek – sosem volt olyan szinten, mint azt gondolják, másrészt ezzel a kevéske teljesítménnyel is nagyon nagy pénzt tudnak keresni. Szoktam mondani, a futballista olyan, mint egy gyermek: ha nem megy jól a klubnak, megérzi. Aláírják a szerződést, majd maradandó teljesítmény nélkül, az első adandó alkalommal továbbállnak – csak hogy ezzel tönkreteszik a klubot! Ehhez jön hozzá, hogy teljesen ismeretlen, külföldi edzőket szerződtetünk. Hogy is szól a Magna Cum Laude slágere? Tam Courts és Dean Klafuric is olyan szakember, „olyan Isten, akinek lehet, hogy szárnya van, de ereje nincsen!” Mi, régi játékosok ingyen felajánlottuk a segítségünket, szívesen elmondtuk volna a véleményünket, de a vezetők nem kértek belőlünk. Pedig egy olyan szakmai stábbal, amelyben Supka Attila lenne a vezetőedző, Dajka László a másodedző, Andrusch József a kapusedző, a háttérben pedig Détári Lajos, Esterházy Márton, Sallai Sándor és jómagam adnánk tanácsokat – sokkal rosszabbul állna a Honvéd? Nem hiszem…