„Tisztán kell látnunk, hogy pontosan mi is fog történni” – a kormány után a szövetségnek is üzent a Fradi edzője

„Egyelőre még mindig nem mondta meg senki, hogy ugyanezek lesznek-e a szabályok.”

Négy hónapra tiltották el az Újpest ifi edzőjét.

Nem maradt következmények nélkül, hogy az Újpest U19-es csapatának egy korábbi meccsén a vezetőedző, Véber György trágár szavakkal illette a játékosait. A Magyar Labdarúgó-szövetség is vizsgálta az ügyet és úgy határoztak, hogy négy hónapos eltiltást szabnak ki a sportvezetőre. Kiemelték, hogy figyelembe vették Véber bocsánatkérő levelét is, így négy hónapra tiltják el.
– írta a szövetség.

Vébert ezekért a kijelentéseiért tiltották el:
Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI