a mérkőzés előtt olyan hangokat is hallani lehetett, miszerint nem teljesen van meg az egyetértés Julian Nagelsmann és a Bayern legnagyobb sztárjai között…
Az előzményeknek megfelelően az első fél órában szinte csak Barca-lehetőségeket jegyezhettük fel: a 9. percben Gavi – Lewandowski – Pedri összjáték után a 20 éves tehetségét óriási bravúrral védte Neuer.
Öt perce rá hazaiak kapusa újra főszerepbe került: egy vendégszögletet követően úgy gondolhatta, hogy Lewandowski még mindig a csapattársa, hiszen nemes egyszerűséggel a lengyelhez gurította a labdát, akit annyira meglepett a lehetőség, hogy nem tudta gólra váltani a ziccert, pontosabban a hátra futó Upamecano tisztázott.
A 18. percben láthattuk az első félidő legnagyobb lehetőségét, amelyet természetesen újra Lewa hagyott ki: Dembelé beadását egy pattanás után fölé vágta. Nagyon úgy tűnt, hogy a támadó egyelőre a kelleténél jobban izgult korábbi csapata ellen vagy egyszerűen arról van Robert barátunk egyszerűen megsajnálta a bajorokat.
Mindenestre a 27. percben újabb vendéglehetőség maradt ki. Az már a bajnokikon kiderült, hogy Lewandowski és a brazil Raphinha egészen kiválóan megértik egymást, és ezt ezúttal is igazolták: remekül játszottak össze, a támadás végén a brazil alig durrantott mellé.