Ismerjük az amerikaiakat
Bíró Attila elmondta, a döntőig hátralévő időben „nagy dolgok” már nem történnek, frissítés, regeneráció és az alap taktikai elemek gyakorlása szerepelnek a programban. A szakember megjegyezte, a szükséges mentális és a fizikai erővel rendelkezik a gárda, a játékosoknak pedig nyugodtnak, higgadtnak kell maradniuk és akkor egy szoros mérkőzést játszhatnak az amerikaiakkal a fináléban. A hollandok elleni csütörtök elődöntőben négy góljával a legeredményesebb magyar, Leimeter Dóra kitér rá, hogy ugyan sokat kivett belőlük a találkozó, de természetesen mindenki nehezen aludt el az éjszaka. A válogatott balkezes kiválósága kitért arra is, hogy jó volt közel telt ház előtt vízbe ugraniuk, ez mindenképpen a női vízilabda fejlődését jelzi. Az aranycsatával kapcsolatban pedig azt emelte ki,
hogy nem fognak feltett kézzel menni a döntőre.
„Az amerikaiakkal közösen gyakoroltunk Szegeden, jól ismerjük őket, hasonló játékot játszik a két csapat” – beszélt a szombati ellenfélről az elődöntőben mind a négy ráúszását megnyerő Vályi Vanda. A magyar válogatott – amely a 2013-as barcelonai bronzérem után lesz újra dobogós világbajnokságon – legutóbb 2005-ben Montrealban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát. Az amerikaiak világbajnokságon legutóbb a 2015-ös, kazanyi torna csoportkörében az olaszoktól szenvedtek vereséget. A magyarok ugyanakkor a tokiói olimpia csoportkörében 10-9-re legyőzték a világ legjobbjait, az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián.
(MTI)