Vizes vb: örömvízilabda, magabiztos győzelem Brazília ellen!

2022. június 24. 06:15

A csoportrangadó megnyerése, Montenegró legyőzése után (12-8) csütörtök este egy lazább mérkőzés várt férfi vízilabda-válogatottunkra Brazília ellen.

2022. június 24. 06:15
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Az elején egy kis statisztika: a dél-amerikai együttes a 23. rivális, amely ellen Märcz Tamás irányíthatja a magyar válogatottat.

Valóban örömjáték várható, ezt igazolja az is, hogy mi hozzuk el a labdát.

Első emberelőnyünket azonban nem használjuk ki, ám a Barella védése után Manhercz Krisztián szépen ejt, és ezzel meg is szerzi első világbajnoki gólját. 1-0 ide!

Majd Angyal beadása után Varga Dénes pöcköli be a labdát, érik a papírforma, 2-0-ra vezetünk!

Mezei lövését védi a brazil kapus, így csak a következő támadásunk után növeljük az előnyünket: Manhercz dupláz,

Minderre kicsit várni kell, hiszen Pohl Zoltán kiállítása után Marcos Pedroso szerzi a vendégek első gólját - 3-1!

A brazil kapus már harmadik próbálkozásunkat védi, de az emberelőnyt Burián Gergő használja ki, ezzel 4-1 a javunkra!

Az első ötméteres Hárai Balázs visszahúzása után következik, amelyet Jansik Szilárd magabiztosan értékesít (5-1).

Guimaraes próbálkozását védi Lévai Márton, majd újabb magyar büntető következik, amelyet Pohl Zoltán lő be (6-1)!

Hat perc alatt hatszor voltunk eredményesek…

Kissé meglepő gólcsend közben egy újabb brazil emberelőny, az OSC kapusa azonban újra hárít!

A másik oldalon Barella sem tétlenkedik, majd a Montenegró elleni mérkőzés legjobb és legeredményesebb magyar mezőnyjátékosa, Zalánki Gergő bombáz a brazil kapuba (7-1).

Jöhet az első szünet!

A második negyed elején megint mi hozzuk el (természetesen…) a labdát, és a jó nevű Vámos Márton első gólját szerzi a mérkőzésen (8-1).

Brazil emberelőny után újra mi támadhatunk, de akárcsak korábban ellenfelünk, mi is kapufát (Manhercz) lövünk.

Pár perc gólcsend után emberelőnybe kerülünk, majd – minő meglepő! - újra Zalánki Gergő unja meg a tétlenséget (9-1).

Megvillannak a brazilok is: Rafael lövése Nagy Ádám blokkján megpattan, Lévai nem tud hárítani (9-2).

Ezt követően egy emberelőnyt Hárai Balázs használ ki (10-2), majd egy jó védekezés után – kisebb meglepetésre – Märcz Tamásé az első időkérés, amely után jól védekezik a brazil csapat, Burián Gergely lövését hárítják.

Kicsit beapad a magyar góleső – közben Pohl Zoltán már a második kiállítását szedi össze – ráadásul Lacerda kihasználja az emberelőnyt (10-3). Ám minden jó, ha jó a vége: egy sarokdobás után, két tizeddel a negyed vége előtt Nagy Ádám első vb-gólját szerzi (11-3)!

Nagy Ádám Montenegró ellen még nem talált be, a braziloknak azonban hármat szórt Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagy Ádám Montenegró ellen még nem talált be, a braziloknak azonban hármat szórt Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez sem meglepő: a harmadik negyed elején is mi hozzuk el a labdát, de a brazil kapuscsere után Mendes (kettős emberhátrányban) hatalmasat véd!

Majd egy jó blokkunk után elszórakozzuk a támadásunkat, újra a brazilok jönnek, ők viszont túlvariálják, le is jár a támadóidejük...

Ezután Mendes kettőből már kettőt hárít – mi lett volna, ha ő kezd? - ráadásul Real lő egy nagy gólt (11-4).

Villámgyorsan jön a kérdésre a válasz: Angyal Dániel értékesít egy helyzetet (12-4).

Varga Dénes centerpassza után már a harmadik magyar büntető következik, a harmadik végrehajtónk ezúttal Varga Dénes, aki – kis szerencsével – szintén eredményes végrehajtó (13-4).

Zalánki Gergő már elég rég pókhálózta ki valamelyik sarkot - a Pro Recco játékosa ezúttal már háromnál jár (14-4).

És marad is, hiszen újabb próbálkozása után Mendes hárít – a brazilok cserekapusa már 8/5-ös mutatónál tart, ám Nagy Ádám löketénél ő is tehetetlen (15-4)!

Ismét jó volt a taktika! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ismét jó volt a taktika! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jöhet az utolsó negyed!

A magyar csapat első gólját Varga Dumi nem nagyon cifrázza: tiszta helyzetből, szemben a kapuval, bevágja (16-4).

Burián kiállítása után Lévai ismét bizonyítja, hogy lehet rá számítani, a magyar támadás végén pedig azért is „robban” a Hajós Alfréd Uszoda, hiszen az a Mezei Tamás talál a kapuba, akinek ez az első világbajnoki találata (17-4),

Ez pedig már az örömvízilabda kategóriája: Angyal Dániel ezúttal a center pozíciójából eredményes (18-4).

A következő brazil támadás Jansikban akad el, az emberelőnyünket Hárai Balázs értékesíti (19-4)

Egy picit elalszik a magyar védelem, ezt Guimaraes használja ki (19-5), majd pár perc gólcsend után azt hittük, Nagy Ádám ötméterese vízválasztó lesz, de a brazil csodakapus ezt is hárítja!

A brazil időkérés után Mendes bizonyítja: a mezőnyben gyengén védekezik, újabb büntetőt lőhetünk, amelyet Nagy Ádám ezúttal bevág (20-5), a meccset azonban De Paula gólja zárja le (20-6).

Jöhet az utolsó csoportmeccs, és az utolsó tétre menő „edzés” szombaton, Grúzia ellen!

 Nyitókép Nem forrt fel a víz, a magyar válogatott magabiztosan győzött Brazília ellen Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
westend
2022. június 24. 11:18
Nem volt kérdéses a meccs kimenetele, de egész szép (főleg egyéni) megoldásai voltak időnként a braziloknak, nekünk meg bosszantó hibáink. Ami majd egy kiegyenlített meccsen nem fér bele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!