Rafael Nadal tizennegyedszer is a Roland Garros bajnoka. Ti-zen-ne-gyed-szer...

Rafael Nadal egy halálágra került az idei Roland Garroson. Már a nyolcaddöntőben egy komoly ellenfélbe akadt Felix Auger-Aliassime személyében, akit a nagybátyja, az ő korábbi sikerkovácsa mentorál, és aki életében mindössze harmadik alkalommal döntő szettre kényszerítette őt Párizsban. Majd a negyeddöntőben egy nem e világi meccsen kellett legyőznie a világelső, címvédő Djokovicot, aki tavaly egy hasonlóan történelmi meccsen verte meg őt. Az elődöntőben még két szettel sem végeztek, pedig már a negyedik órába léptek az olimpiai bajnok Alexander Zverevvel, aki akár mindkét játszmát megnyerhette volna; de aztán az ellenfél sérülése miatt nem a szokásos adrenalin-lökettel jutott be Nadal a tizennegyedik Roland Garros döntőjébe.

Ma,

Azzal a Casper Ruuddal, akivel tétmeccsen még sosem találkoztak, de aki a Rafael Nadal Akadémián tanulta ki a (salak)tenisz csínját-bínját, és számos edzőszettet játszottak már együtt. Ezek némi tapasztalatot jelenthettek ugyan a norvégnak, de alighanem keserűt: kiderülhetett számára, hogy bár ő is egy stabil, erős, salakon a világ legjobbjai közé tartozó teniszező, semmilyen aspektusában nem jobb a játéknak annak valaha volt legnagyobbjánál.

Kissé megszeppenten is kezdett Ruud a mai döntőben. Az első Nadal-brék után még visszakapta ajándékba az elbukott adogatását a norvég, de a másodikat már végigvitte simán Nadal, és szettelőnybe került. A második játszmára Ruud kissé lelazult, tenyeresei pedig felkeményedtek, ami gyorsan meg is hozta az eredményt: brékelőnybe került 3-1-nél. 

Amint nem volt elég a közepeske játék, mint aladdig, Nadal kapcsolt, és kezébe vette a pontok sorsát. Sokmindent elmond a Salakkirály játékerejéről a Philippe Chatrier pályán, hogy

Nadal zsinórban húzott be 11 játékot, és egy sima 6-3, 6-3, 6-0-s győzelemmel visszavette a Roland Garros trónját.

Ezt a tornát nem a döntőben, hanem az azt megelőző három meccsen kellett megnyernie. Fenyegethette volna némi kifulladási veszély ma azok után, hogy a mentális csúcsformáját már szerdán elvitte Djokovic, a taktikai géniuszát pedig legszívta az a Zverev, aki talán még a tavalyi Djokovicnál is jobban kezelte fonákjával a Nadal-féle balkezes tenyeres kereszt pörgetéseket. Vagy amiatt, hogy bordatörése és a pályafutása fölött mindig ott lebegő, ismét kiújuló lábsérülése miatt alig-alig tudott felkészülni a Roland Garrosra idén.

De mindezek a mellékszálak semmissé váltak azzal szemben, hogy Nadal Roland Garros-döntőt játszhatott a napsütötte Chatrier-n. Amilyen lehengerlően játszott, az ember tényleg elhiszi: ilyen helyzetben sosem fog veszíteni.

A spanyol VI. Fülöp király és a norvég koronaherceg előtt a felfoghatatlan tizennegyedik Roland Garros címét nyerte. Azaz pontosan annyiszor nyerte meg a Grand Slamekből az egyiket, mint amennyivel Pete Sampras mind a négyről rendelkezett, mikor Nadal színre lépett, és amennyit akkor összesen megdönthetetlennek hitt a világ. 

Nadal pályafutása során először nyerte meg az első két Grand Slam tornát az évben. A leggyengébbje, az Ausztrál Open, és a legerősebbje, a Roland Garros után akár nekiiramodhat, hogy egy évben megnyerje mind a négyet – ahogyan tavaly Novak Djokovic tette ilyenkor ebben a helyzetben. (Azzal a kiegészítéssel, hogy neki az ausztrál torna a legerősebbje és a francia a leggyengébbje.)

Nadal azonban vele szemben egyáltalán nincs olyan állapotban testileg, hogy ezzel ne sodorja veszélybe akár a hosszútávú egészségét is. Egyelőre nem hogy a wimbledoni szereplését nem erősítette meg (már az is nagy dolog, hogy még nem is cáfolta), de a neki mindenek felett álló Roland Garrosról is csak annyit mondott a díjátadón:

megígérem, hogy megpróbálok visszajönni jövőre.

Nyitókép: Rafael Nadal és attribútuma. Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP