Rafael Nadal egy fraktálszerű, nem-evilági meccsen győzte le Djokovicot

A tenisz, legyen bármilyen gyönyörű és komplex játék, nem lehetne ennyire népszerű a tökéletesen felépített pontozási rendszere nélkül. Az ütések labadamenetekké, a labdamenetek gémekké, a gémek szettekké, a szettek meccsé állnak össze, és ebben a rétegzettségben minden pont jelentősége előreláthatatlanul felnőhet. Akár meccsek fordulhatnak meg egy ártatlan fél centis out-on; a feszültség önfenntartó. (Lásd még: patkó és ló és lovas és zászlóalj és csata és háború és haza a kellő számú „miatt elveszett”-tel.) 

Ám hogy azért mindenek felett az ember a legérdekesebb bármiben, azt elsöprően bizonyította a ma hajnalban véget érő Nadal-Djokovic meccs. A két gigász Roland Garros negyeddöntője úgy hozott „a történelem legfontosabb teniszmeccse” várakozásoknál is komolyabb meccset, hogy a pontozási rendszerre igényt sem tartott ehhez. Megtörte, leigázta és

Ötvenkilencedszer találkoztak egymással, férfiak még soha ennyiszer. A száznál is több óra egymás tudatában vájkálás minden egyes ütésválasztáson látszott: mindketten jópár alkalommal voltak ott előbb labdákon, mint hogy a másik egyáltalán meglendítette volna az ütőjét. Halandó sportolóknak egy egész meccs alatt végigjátszódó döntési fák pörögtek le csak egy-egy labdamenetért.

Közben pedig a kulcsgémek vagy a szettek (akár duplabrékelőnyről is) éppen úgy fordultak, mint bármelyik labdamenet. A sarokba szorított fél egy farkasüvöltéssel szabadult, hirtelen ő került felülre, de befejezni ő sem tudta, mindig volt még ellenválasz. Az egész négy óra, tizenkét perces meccs mintha csak egy végeérhetetlen meta-labdamenet lett volna – amilyet csak Nadal tud játszani Djokoviccsal és csak Djokovic Nadallal.

Minden nagyobb egységben (meccs, szett) megvolt a kisebbek (ütés, labadament) képe. És fordítva. Az ilyen önhasonló képződményeket, amikor bármely kicsi részletben benne van a nagy egész, a matematika fraktálnak hívja. Leghíresebbjük a Mandelbrot-féle:

Elméletben a fraktál végtelen nagy és végtelen kicsi, így a véges valóságban tökéletesen nem valósulhat meg, de elég közel áll hozzá a felhők széle, a tüdőnk érrendszere vagy az idegsejtjeink végződései. Félig a mi világunkba, félig egy másikba tartoznak; leírni le tudja őket a modern tudomány, a természetüket hiánytalanul felfogni talán sosem fogjuk.

Bár emberkéz alkotta (sőt, talán a legtökéletesebb fraktál, ami a fajunktól eleddig kitelt), a tegnapi Nadal-Djokovic meccs épp a fraktál mivolta miatt szükségszerűen túl van a teljes megérthetőségen. Ha csak egy pillanatra is pislogott volna bármelyikük a hajnali fél kettőig tartó meccsen, kikapott volna, és tudjuk miért. De a sporttörténelemben nincs még két ember, aki ennyire gondosan beverne minden patkószeget – sem a tenisztörténelemben bárki, aki annyira pontosan verne be minden patkóként kanyarodó tenyerest, mint Nadal vagy a másikat kiszorító fonák-szöget, mint Djokovic. Így aztán

Az egyetlen különbség a meccsen az a mágikus kapcsolat volt, ami Rafael Nadal és a Roland Garros között fennáll. Semmi mással nem lehet indokolni azt a teniszt, amivel a negyedik szettet a tizenháromszoros bajnok Nadal 2-5-ről megfordította. Ugyanez a tökéletes játék menekítette ki az előző fordulóban a döntő szettből, és ugyanez a tartás hozta meg neki az örökrekordot jelentő huszonegyedik Grand Slam-címet januárban az Ausztrál Openen. Mégsem lehetett elképzelni, hogy a kettőt összegyúrja formán kívül, féltropa testtel, a világelső és címvédő és szerb és Djokovic ellen, aki tavaly ugyanilyen hatalmas meccsen verte meg őt itt.

Nadalt 2005 óta továbbra is háromszor verték csak meg a Roland Garroson. Az egyetemes sport e túlvilági sorozata ha még két meccset felölel, úgy a salak és Párizs királya tizennegyedszerre is megkoronáztatik, ezzel befogja Európa másik sportanomáliáját, a Real Madridot, melynek díszvendége volt pár napja a BL-döntőn.

A pénteki elődöntőben Nadal az olimpiai bajnok Alexander Zverevvel találkozik, aki tavaly Djokovicot megakadályozta a létező legnagyobb eredmény, a naptári Golden Slam teljesítésében, és aki élete legjobb Grand Slam-meccsén verte a Nadalra, Djokovicra legveszélyesebb kihívónak számító Carlos Alcarazt a másik tegnapi negyeddöntőben.

Nyitókép: Rafael Nadal öröme a Djokovic elleni, 6-2, 4-6, 6-2, 7-6 arányban megnyert negyeddöntő után. Párizs, Roland Garros, Philippe Chatrier pálya. Fotó: Christophe Archambault / AFP