Nemzetek Ligája Olaszország – Magyarország 2-1 - VÉGE!

2022. június 07. 20:13

A remek rajt után felfokozott érdeklődéssel várja a közvélemény a magyar válogatott következő mérkőzését. Marco Rossi együttese ezúttal az Eb-győztes Olaszország ellen idegenben lép pályára.

2022. június 07. 20:13
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A két csapat a következő összeállításban lép pályára Cesenában, érdekesség, Marco Rossi csupán egyetlen helyen változtatott az Anglia elleni kezdőcsapaton, korábbi ígéretéhez híven ezúttal a Ferencváros játékosa, Dibusz Dénes áll majd a kapuban.

Olaszország: Donnarumma – Calabria, G. Mancini, Bastoni, Spinazzola – Lo. Pellegrini, Cristante, Barella – Politano, Gnonto, Raspadori.

Magyarország: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Schäfer, Nagy Zs. – Sallai R. Szoboszlai – Szalai Á.

A mérkőzést Cesenában, 16.500 néző előtt játsszák, a játékvezető a tegnap 35. születésnapját ünneplő svájci Sandro Schärer. Kövessék élő közvetítésünket, percről percre!

Csoportunk másik mérkőzésén Németország - Anglia 1-1, így két forduló után Magyarország a Nemzetek Ligája A-diviziójának 3. csoportjában a második helyen áll - megelőzve a négyszeres világelső németeket és az Eb-ezüstérmes angolokat. 

VÉGE!

91. perc

Crisatante Szoboszlai felrúgásáért kap sárgát. Az RB Leipzig középpályása gondol egy merészet, a középkörből kapura ível, de jócskán kapu mellé megy. Szalai Ádám Anglia elleni, hasonló kísérlete bizatóbb volt!  

4 perc lesz a hosszabbítás!

88. perc

Locatelli villan a 16-osunkon belül, lövését Dibusz magabiztos hárítja. 

87. perc

Schäfer András helyett Ádám Martin, Szalai Ádám helyett az újonc, mindössze 17 és fél éves Vancsa Zalán a pályán!

83. perc

Szoboszlai szabadrúgásból ível előre, Szalai Ádám biztató pozícióból fejel, de Donnarumma ezúttal is magabiztos. 

81. perc

Nagy Zsolt helyett Bolla Bendegúz a magyar válogatottban.

77. perc

Magyar kisszöglet után Szoboszlai beívelését Calabria éppen hogy kifejeli Szalai Attila elől.

A pillanat, amikor Schäfer András "kisárgázta" magát a németek elleni selejtezőről Fotó: MTI/Illyés Tibor
A pillanat, amikor Schäfer András "kisárgázta" magát a németek elleni selejtezőről Fotó: MTI/Illyés Tibor

71. perc

Kisebb csetepaté a középpályán: Schäfer András Barellának csúszik be felelőtlenül, megkapja a sárga lapját, amely azért sajnálatos, mert Anglia ellen is jutott neki egy, így az Union Berlin középpályása éppen a Németország elleni, szombati NL-selejtezőt kénytelen kihagyni. 

69. perc

Újabb magyar villanás! A középpályán szerzünk labdát, majd egy Szalai Ádám - Schäfer - Sallai összjáték után a Freiburg játékosa tüzel, Donnarumma csak szögletre tudja ütni a középre tartó labdát. A beadás után Orbán kiváló lövése az olasz kapus ölében hal el.  

64. perc

A mérkőzés első sárga lapja Barelláé, aki Szalai Ádám bokáját rúgja szét. 

61. perc

Rossi nagy varázsló! Ugyanis a pillanatokkal ezelőtt beálló Fiola Attila éles beadását a kétségbeesetten menteni szándékozó Gianluca Mancini talpalja védhetetenül a saját kapujába. Grazie! Olaszország - Magyarország 2-1!

Fiola Attila a világbajnok Franciaország után az Eb-győztes Olaszország ellen is az egyik főszereplő volt Fotó: MTI/Illyés Tibor
Fiola Attila a világbajnok Franciaország után az Eb-győztes Olaszország ellen is az egyik főszereplő volt Fotó: MTI/Illyés Tibor

58. perc

Ezt már Marco Rossi sem bírja tovább: Loic Nego helyett Fiola Attila, Nagy Ádám helyett Callum Styles a pályán

56. perc

Nagyon megjött a kedve a taljánoknak: Bryan Cristante majd Matteo Politano próbálkozik, a Roma támadójának lövése a veszélyesebb, amely a kapufáról szerencsére nem pattan a gólvonal mögé...

54. perc

Sallai Roland, majd Nagy Ádám próbálkozása után gyors egymásutánban két szögletet is rúghatunk, de az olasz védőknek nincs miért izgulniuk. 

51. perc

Gnoto addig, addig keverget a tizenhatosunkon belül, amíg élesen be tudja adni a labdát, Calabria veszélyes lövése szögletre pattan. 

 

48. perc

Szoboszlai éles beadása remek, Szalai Ádám elől Donnarumma kivetődve szerzi meg a labdát. 

A Nemzetek Ligájában eddig kétszer kaptunk ki idegenben, Marco Rossi bemutatkozó mérkőzésen, a Finnország elleni idegenbeli mérkőzésen, valamint Görögországban sem szereztünk pontot. 

Egyik csapat sem cserélt.

SZÜNET UTÁN 

 

Már a félidőben eldőlt? Fotó: MTI/Illyés Tibor
Már a félidőben eldőlt? Fotó: MTI/Illyés Tibor

45. perc

Ezt már nem ússzuk meg: Politano beadása több olasz és magyar játékos előtt is elcsúszik, érkezik az előbb önzetlen Lorenzo Pellegrini, aki ezúttal kíméletlenül a hálónkba vágja a labdát. Már 2-0-ra vezet Olaszország! 

43. perc

Szerencsére hatalmas olasz helyzet marad ki! Raspadori remek perdítését Pellegrini nagy helyzetben kapja, megköszönhetjük, hogy kapura lövés helyett középre ad, Gnoto elől Nego önfeláldozóan rúgja el a labdát. 

40. perc

Egy előreívelés után Sallai elől Donnarumma a 16-oson kívülre futva, fejjel tisztáz. 

36. perc

Pellegrini szöglete után Raspadori lövi középre a labdát, nem ér senki hozzá, ez okoz igazán gondot Dibusznak, de szerencsére nem lesz nagyobb baj. 

29. perc

Spinazzola balról középre gurít, a kaputól 18 méterre Barella - sajnos - szabadon lőhet, és jön is a baj: az itáliaiak legértékesebb játékosának jól eltalált bombájába Dibusz csak beleütni tud, a labda védhetetlenül vágódik a kapu jobb felső sarkába. 1-0-ra vezet Olaszország! 

25. perc 

Mindezt egyből cáfoljuk: Nego passzát Sallai ugyanis egyből kapura nyomja, Donnarumma hatalmas bravúrral szögletre üti a labdát. Lesz még jobb kornerünk is!

Mi még nem találtuk el a kaput, az olaszok kétszer is, ráadásul a hazaiak 63 százalékban birtokolták eddig a labdát.

21. perc

Egy hazai szögletet követően Szalai Attila nem tudta elflejelni a labdát, Mancini azonban annál inkább: a kísérletet Dibusz hatalmas bravúrral üti ki! 

19. perc

Szoboszlai szabadrúgását Nego fejeli középre, de magyar gólhelyzet helyett a hazaiak lódulnak meg: Politano elől azonban a visszafutó Szoboszlai önfeláldozóan tisztáz.

15. perc 

Politanót Szalai Attila szereli a 16-oson belül, ezúttal olasz sarokrúgás következik. Pellegrini szögletéből azonban nem lesz semmi...

13. perc

Az olasz kaputól 18 méterre szabadrúgáshoz jut a magyar válogatott. Szoboszlai végzi el, sajnos a sorfalba vágja a labdát. 

11. perc

Az első magyar szöglet: a beíves után a visszafejelt labát Nagy Zsolt - a játékvezetőtől is szorongatva - a hazai védőkbe lövi. 

Keményen nyomnak az olaszok, ám a magyar védelem magabiztosan hárít minden próbálkozást..

A két szövetségi kapitány, Roberto Mancini és Marco Rossi régi ismerősök, a Sampdoria együttesében 1993-1995 között csapattársak voltak, egy Olasz Kupa-győzelemnek örülhettek közösen.   

2. perc

A mérkőzés első szögletét az olaszok végzik el, Gianluca Mancini fejese éppen középre, Dibusz Dénes kezébe fejel. 

1. perc

A magyar válogtaott kezdi a találkozót. 

 

Nyitókép Az Inter csillaga, Nicolo Barella ellen nem volt ellenszerünk Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

 

 

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trombitás Keresztély
2022. július 28. 01:57
<p style="font-size:34px; text-align:center;"> Bravi! Bravissimi!</p> <p style="font-size:100px; text-align:center;"> &#128104;&#127995;&#8205;&#129309;&#8205;&#128104;&#127999; &#127987;&#65039;&#8205;&#127752;</p>
Trombitás Keresztély
2022. július 28. 01:57
Rómában ma volt a PRIDE kitűnő hangulatban! Plusz a győzelem! Dupla öröm!! &#128079; &#128079; &#128079;
brekker
2022. június 11. 17:18
Volt térdelés ma?
Töki
2022. június 11. 17:18
Úgy veszem észre te se sporzoltál versenyszerűen sose!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!