A Forma-1-nek hamis csillogást, Hamiltonnak kálváriát hozott az első Miami Nagydíj

2022. május 13. 16:29

Hosszú évek előkészítő munkája után a múlt hétvégén megtartották az első Forma-1-es Miami Nagydíjat. A rendezvény a telt ház ellenére hagyott kívánnivalót maga után, és a mezőny legsikeresebb tagja, Lewis Hamilton számára sem hozott megváltást.

2022. május 13. 16:29
null

Lezajlott a Forma-1 történetének első Miami Nagydíja, a verseny, amit a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media vezérkara hosszú idő óta a leginkább várt. A látványos Hard Rock Stadium körül kialakított pálya ellen lázadtak a környéken élők, a versenyzőknek sem tetszett, de a rendkívül magas jegyárak ellenére mégis teltházas volt, így a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

Miami a 11. helyszín az USA-ban, ahol valaha F1-es nagydíjat rendeztek, ez is jól mutatja, hogy a világbajnokság milyen nehezen tudja megvetni a lábát az Újvilágban. Tavaly átszakadt egy gát, a világszerte rendkívül sikeres, Drive to Survive című Netflix-sorozatnak is köszönhetően tömegek látogattak ki a texasi Circuit of the Americas pályára, és a lendület Miamiban is kitartott.

Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull

Ennek érdekében a helyi promóter és a jogtulajdonos is mindent megtett:

Miamiban az összes bazári látványosságot meg lehetett találni, ami az elmúlt évek során egyre inkább eluralkodik a Forma-1-ben.

A-listás celebek armadája érkezett a versenyre, köztük a kosaras legendával, Michael Jordannel, az ex-labdarúgó David Beckhammel, a filmsztár Michael Douglasszel, a teniszező Serena Williamsszel, valamint ott volt Matt Damon, Pharrell Williams, Ashton Kutcher és Mila Kunis, Tiësto vagy éppen DJ Khaled is.

Monacót megidézve a rendező jachtokat szállíttatott a pálya belsejére és kikötőt imitált, a díjátadás előtt rendőrmotorosok vezették volna fel a dobogósokat, akik baseball sapka helyett a Miami Dolphinsra rímelő NFL-sisakokban léptek a publikum elé.

Ki más is adhatta volna át a győztes Max Verstappennek járó trófeát mint Dan Marino!

A külsőségekkel tehát nem fukarkodtak Miamiban, a szponzorokat azonban így sem sikerült maradéktalanul elkápráztatni. Adam Cooper szakújságíró a Twitteren arról számolt be, hogy több potenciális szponzor képviselői is zűrzavarként élték meg az első versenyhétvégéjüket, főleg azért, mert a világszerte ismert Paddock Club helyett helyi vállalkozók szervezték a VIP-vendéglátást.

Max Verstappen nyerte az első Miami Nagydíjat. Fotó: Red Bull
Max Verstappen nyerte az első Miami Nagydíjat. Fotó: Red Bull

Érte kritika a versenyzést is, hiszen hiába volt három DRS-zóna is, nem sok helycsere történt a futam során, a televíziós rendező jellemzően ezekről is lemaradt, akadtak gondok az aszfalttal is, és többen bírálták a 14-15-ös kanyart is, annak erőltetett és szűk jellege miatt. Az F1-es mezőny tagjai nem voltak elragadtatva a nyomvonaltól, Sebastian Vettel inkább klasszikus helyszínekre menne, Lewis Hamilton gokartpályához hasonlította Miamit, mások viszont méltatták az esemény hangulatát. Nem volt köztük az IndyCar-legenda Tony Kanaan, aki a Twitteren arra célozgatott, hogy elaludt a verseny alatt.

Miami megítélése tehát vegyes, az irány azonban töretlen: a Forma-1 üzletileg újabb sikeres eseményt tudhat magáénak egy világszerte ismert nagyvárosban és a trend folytatódik,

jövőre Austin és Miami mellett Las Vegasban is pályára lépnek a pilóták, ahol várhatóan még tovább fokozódik a verseny körüli fesztiválhangulat.

Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull

Hamilton számára nem látszik a fény az alagút végén

Ha valaki, akkor Hamilton mindenképpen várhatta a Miami Nagydíjat, hiszen a hétszeres világbajnok kiemelkedően sikeres az Egyesült Államokban, korábban győzött Indianapolisban és többször nyert már Austinban is (2015-ben a világbajnoki címet is Texasban biztosította be), idén viszont a makrancos Mercedesszel továbbra sem tud dűlőre jutni, ráadásul ifjú csapattársától, George Russelltől ismét vereséget szenvedett.

A Mercedes idén egyelőre megközelíteni sem tudja a csapatot 2014 óta jellemző, lehengerlő versenyképességet, nagyrészt azért, mert az idei szezonra fejlesztett W13-ast továbbra is gyötri a több csapatnál már megoldott, „delfinezésnek” nevezett jelenség. Ennek lényege, hogy nagy tempónál az autó körüli légáramlás megakadása miatt a Mercedes himbálózni kezd, ami nemcsak a teljesítményt rontja, hanem a pilóta számára is rendkívül kellemetlen érzés.

Az már az idénynyitó óta világos, hogy

a Mercedesnek nagy lépéseket kell tennie ahhoz, hogy a rendkívül erősen kezdő Ferrari és a megbízhatósági gondokkal küzdő, de idén is nagyon gyors Red Bull ellen ismét harcba szállhasson a világbajnoki címekért.

Miamiba újításokkal érkeztek, ám azok nem hozták meg az áttörést, így Hamiltonnak várhatóan várnia kell a nyolcadik vb-trófeára.

A kezdés biztató volt az Ezüstnyilak számára, az idei szezontól alkalmazott Russell a leggyorsabb volt a második szabadedzésen, az időmérőn viszont kiesett a Q2-ben és csak a 12. helyről kezdhette meg a versenyt. Hamilton a hatodik lett, azonban ő is majdnem 1 másodpercet kapott a pole pozíciót elérő Charles Leclerc-től.

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes

A versenyen ismét fordult a kocka: Hamilton a rajt után visszaesett, majd sokáig az ötödik helyet tartotta, egy biztonsági autós fázis viszont kedvezett a felzárkózó és a kemény keverékű gumikkal jól sáfárkodó Russellnek. A fiatal tehetség mérsékelt időveszteséggel váltott új abroncsokra, míg csapattársának azt javasolták, hogy maradjon a pályán, ezzel a mérnökei a tavalyi szezonzáróhoz hasonlóan vert helyzetbe hozták őt.

Russell kétszer is megelőzte a csapattársát, megszerezte az ötödik helyet, így már 23 ponttal jár Hamilton előtt, ami öt futam után számottevő különbség,

ráadásul a Mercedes jelenlegi versenyképességét elnézve nem is könnyen ledolgozható.

Nem véletlen, hogy Hamilton már a rádión kifogásolta a versenytaktikát, és a futam után is jobb szerencsében bízott.

„Erre várok – felelte Hamilton, amikor arról kérdezték, mikor jön ki neki jobban a lépés. – Addig olyan keményen dolgozok a csapattal, ahogy csak tudok. Sok pontot szereztünk” – tette hozzá a hétszeres világbajnok, akivel az első öt nagydíjon háromszor szúrt ki a biztonsági autó. Ennek ellenére azt mondta, nem neheztel a csapatra azért, mert ismét pórul járt.

„Amikor az ember kint van a pályán, nem rendelkezik minden információval, nem tudja, hol vannak a többiek, hogy hova jönnénk ki, nem látjuk a közvetítést. Ilyenkor a döntés felelőssége inkább szerencsejátéknak tűnik, és nem szeretem az ilyet, ezért ruháztam át a (mérnök) srácokra. Akárhogy is volt, nem jött ki a lépés a biztonsági autóval” – fejtette ki Hamilton.

Aggasztóbb lehet Hamilton számára, hogy úgy érezte, a Mercedes nem sokat lépett előre az első öt versenyhétvége során, és bár továbbra is a harmadik erő a mezőnyben, nem tud versenyre kelni a Ferrari és a Red Bull autóival. „Sajnos nem, a tempónk ugyanolyan, mint az első versenyen volt. Próbálkoznunk kell, mert az első öt versenyen sajnos nem javultunk. Bízom benne, hogy valamikor majd fogunk, próbálkoznunk kell és keményen kell dolgoznunk” – árulta el Hamilton.

 

Nyitókép: Red Bull

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!