a Napoli az olasz bajnokságban 26 mérkőzésen csupán 18 gólt kapott (a Serie A-ban a legkevesebbet), ebből is látszik, hogy a Barcelona azért – más kávéház…
A hazaiak nem adták föl (miért is adták volna?...), s egy kis VAR-ozás után a 23. percben büntetőhöz is jutott Luciano Spalletti együttese. Történt, hogy Osimhen ugrott ki a 16-os jobb oldali csücskénél, Ter Stegen rossz szokásához híven ütemtelenül futott ki, és bár véletlenül, de eltalálta a nigériai lábát. Kiderült, a tizenegyest sokkal jobban rúgja Lorenzo Insigne, mint a szögletet: magabiztos lövésével szépítettek a nápolyiak.
A remek mérkőzést igazán élvezte a mintegy 70 ezres publikum, rengeteg helyzet alakult ki mindkét oldalon, feltűnő volt, hogy a Valencia elleni bajnokin mesterhármast elérő Pierre Aubameyang ezúttal milyen nagy hibaszázalékkal játszik. Egyelőre…
Ezzel együtt a félidő végén valóságos kegyelemdöfést kaptak a hazaiak: Jordi Alba ezúttal előkészítőként tüsténkedett, labdáját Gerard Piqué (tudták, hogy a kitűnő védő harmadik neve Bernabéu???...) felpörgette magának, majd a hosszú sarokba lőtt.
Ekkor már sejteni lehetett: a közvetlenül az első játékrész befejezése előtt bekapott gól okozta sokkból a Napoli nehezen tud majd felállni…