Magyar Kupa: az összes NB I-es csapat kivégezte ellenfelét

2021. szeptember 20. 17:33

Visszatekintőnkben az élvonalbeli együttesek szereplését tesszük nagyító alá, mindezt színes epizódokkal kiegészítve.

2021. szeptember 20. 17:33
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Legkorábban az MTK lépett pályára, és az NB III-as Sényő vendégeként magabiztos, 7-0-s sikert aratott. A diadal kapcsán több érdekes tény jegyezhető fel: a román Gheorge Grozav –akit még Kisvárdán az akkori vezetőedző, Bódog Tamás a képességek tekintetében Bundesliga-szintű, ám a hozzáállást figyelembe véve megyei szintű  labdarúgónak titulált, majd Diósgyőrben sem váltotta meg igazán a világot – az MTK-ban tartja a góllövő formáját, ha így folytatja akár újra román válogatott lehet. A szintén kisvárdai múlttal rendelkező, ám ebben az idényben eddig kevés lehetőséget kapó Kovácsréti Márk két góllal igazolta, komolyan lehet rá számítani,

az ő képességeiről csak annyit, hogy nem rossz géneket örökölt, hiszen a korábbi Fradi-sztár, Ebedli Zoltán a nagypapája.

S még egy fiatal tehetség említése kihagyhatatlan: az ugyancsak kitűnő vérvonallal rendelkező Vancsa Zalán – édesapja, a korábbi élvonalbeli labdarúgó, Vancsa Miklós, aki jelenleg éppen a kék-fehérek játékosmegfigyelőjeként dolgozik – 16 évesen már sokadszor bizonyítja, hogy hamarosan nélkülözhetetlen láncszem lesz az MTK kezdőcsapatában.

Az élvonalban a kiesés ellen harcoló Zalaegerszeg több szempontból is presztízscsatát vívott az NB III Közép csoportjában szintén a veszélyes régióban tartózkodó Vác otthonában. A legérdekesebbnek a két vezetőedző párharca ígérkezett, hiszen mester és tanítványa találkozott egymással. A Váccal 1994-ben NB I-es bajnoki címet szerző Csank János ezúttal szakmai igazgatóként dolgozik korábbi sikerei színhelyén, akinek éppen Zalaegerszegen volt játékosa a csapat jelenlegi vezetőedzője, Waltner Róbert. Kettejük kapcsolatát jól jellemzi az alábbi párbeszéd, amely a zuhanyhíradó szerint a közös egerszegi évek alatt zajlott le kettejük között. „Jó napot, mester, Waltner Róbert vagyok! Zavarhatom egy percre?”

A köztudottan nagy vadász hírében álló Csank halkan csak annyit felelt a telefonba: ”Lesen vagyok, hívjon vissza később!” Waltner válasza nem sokat késett: „Lesen van? Azt tanácsolom, lépjen kicsit vissza, mester!”

A szombati meccset egyébként a Zalaegerszeg 4-0-ra nyerte meg, de csupán az utolsó fél órában kerekedett elfáradó ellenfele fölé. Megjegyzendő: a mérkőzést a női FIFA-keret tagja, Urbán Eszter vezette – kitűnően…

Az NB I-et hat forduló után – hatalmas meglepetésre - öt ponttal vezető Kisvárda a tavaly az NB II-ből kieső DEAC vendége volt, és még tartalékosan is magabiztosan jutott tovább. A debrecenieknek talán akkor lett volna esélyük a még nagyobb bravúrra, ha nem csak a Loki korábbi gólkirálya, Ibrahima Sidibe lép pályára, hanem a vezetőedző, a kilencvenes évek debreceni közönségkedvence, Sándor Tamás is kiváltja a játékengedélyét, és nevezi saját magát a kezdőcsapatba.

Komáromban két korábbi szövetségi kapitány csatáját láthatta a nagyérdemű, hiszen a hazaiak kispadján Bozsik Péter, míg a vendégekén Pintér Attila ült. A hazaiak a tisztes helytállás, míg a kövesdiek – a 2-0-s győzelmen túl – talán annak örültek a legjobban, hogy több mint féléves kihagyás után újra a kezdőcsapatban kapott helyet a súlyos sérüléséből felépülő grúz hátvéd, Luka Lakveheliani. Érdekesség, hogy Pintér a meccs utáni nyilatkozatában a játékvezető kitűnő teljesítményére hívta fel a figyelmet. Akkor talán mi is jegyezzük meg Derdák Marcell nevét, hátha hamarosan az NB I-ben is találkozunk vele…

Az NB I-es együttesek közül talán a Debrecen izzadt meg a legjobban, hiszen az NB III-as Veszprém elleni találkozót csupán 1-0-ra nyerték meg Ugrai Rolandék – a középhátvéd, Marko Nikolics góljával. Érdekesség, hogy

a válogatott Korhut Mihály és Dzsudzsák Balázs végig a kispadon ült,

kíváncsiak lettünk volna arra, vajon hazai vezetés esetén sem lépnek pályára? Mindenesetre a Huszti Szabolcs - Toldi Gábor edződuónak ezúttal bejött a hazardírozás...

A megyei első osztályú Gyömrő otthonában sem tagadta meg magát a Paks: ismét sziporkázó támadójátékkal rukkoltak elő, és 9-1-re nyertek. Érdekesség, hogy Bognár György vezetőedző újra középcsatárként szerepeltette a korábbi válogatott Böde Dánielt, akinek nem derogált ezen a mérkőzésen is kihozni magából a maximumot, kétszer volt eredményes. Mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet a mindössze 22 éves Pethő Bencére, aki Bognár korábbi csapatától, a Budaörstől érkezett nyáron Paksra, és először kapott lehetőséget a kezdőcsapatban, amelyet egyből négy góllal hálált meg.

Az NB I-ben harmatgyengén szereplő Újpestet talán a lila-fehér múlttal is rendelkező Nyilas Elek szakmai igazgató várta legjobban Tiszakécskén.

A mérkőzés kulcsembere a mali óriás, a 195 centis és 100 kilós Abdoulaye Diaby volt,

akit az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Debrecen elleni bajnoki után, durvaságért négy hétre eltiltott (Bárány Donátnak okozott olyan súlyos sérülést, hogy a hajdúsági tehetség hetekre kidőlt), ám a 3-0 MK-sikerből két góllal vette ki részét. A hétvégén éppen Ferencváros –Újpest derbire kerül sor, a lilák szempontjából tehát a legjobbkor tér vissza a hátvéd, arról nem is beszélve, hogy a Kécskén is eredményes Giorgi Beridze is egyre jobb formába lendül.

Az NB III-as Sopron otthonában a MOL Fehérvár meglepően magabiztos, 6-2-es diadalt aratott. Azért is kisebb meglepetés a gólzáporos győzelem, mert a koronavírus a Vidi csapatát tizedeli meg legjobban, Sopronban is többen hiányoztak a kezdőcsapatból, és a hírek szerint a szerdai, Ferencváros elleni rangadón Szabics Imre vezetőedző biztosan nem számíthat Alef, Bambgoye, Hangya Szilveszter, Kenan Kodro, Kovács István, Kovácsik Ádám, Viszar Muszliu, Ivan Petrjak, Rúben Pinto, Emil Rockov, Stopira, Budu Zivzivadze és Zsóri Dániel játékára sem.

A Ferencváros hatvani kilenc góljáról és Myrto Uzuni mesterhatosáról már korábban írtunk, éppen ezért csak annyit jegyeznénk meg: nem mindennapi mérkőzések várnak az elkövetkező bő egy hétben a bajnokcsapat játékosaira.

Szerdán a MOL Fehérvár elleni bajnokit pótolják be, a hétvégén következik az Újpest elleni derbi, míg jövő hét csütörtökön, az Európa Ligában a spanyol Real Betist fogadják.

Az  NB I egyik újonca, a Gyirmót Ajkán éppen csak annyit adott ki magából (Medgyes Zoltán góljával 1-0-ra nyertek), amely a továbbjutáshoz feltétlenül szükséges volt, az NB II-es döntetlenkirály Siófok – nyolc mérkőzésen hatszor is egy pontot szereztek a Balaton-partiak – otthonában önbizalomnövelő, 3-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia, míg a másodosztály éllovasa, a Nyíregyháza otthonában 5-1-re diadalmaskodó Budapest Honvéd szimpatizánsai annak örülhetnek a legjobban, hogy a mérkőzésen éppen azok a játékosok játszottak a legjobban (Balogh Norbert duplázott, de eredményes volt Baráth Botond és Eppel Márton is), akik a bajnokságban eddig nem átlagfeletti teljesítményt nyújtottak.        

Nyitókép: A Honvéd játékosai ötször örülhettek Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2021. szeptember 21. 13:37
Az MK olyan mint a Hegylakó: "Végül csak egy maradhat".
Akitlosz
2021. szeptember 21. 01:46
"Magyar Kupa: az összes NB I-es csapat kivégezte ellenfelét" Akkor a következő fordulók elmaradnak? Honnan vesznek annyi új focistát a kivégzettek helyére?
Gáspár
2021. szeptember 20. 22:15
Fantasztikus!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!