Három tizennyolc éves a US Open negyeddöntőiben

2021. szeptember 06. 19:42

A férfiaknál a spanyol Carlos Alcaraz, a nőknél a kanadai Leylah Fernandez és a brit Emma Raducanu van ott a legjobb nyolc között az év utolsó Grand Slam tornáján.

2021. szeptember 06. 19:42
null

Szombaton beszámoltunk arról, hogy Carlos Alcaraz hatalmas meccsen, egy 6-0-ra elvesztetett negyedik szett után a döntő játszmában élete eddigi legőrületesebb teniszét nyújtva győzte le a világranglista harmadik helyezettjét, Stefanos Tsitsipast. 

Elég jól mutatja egyrészt Alcaraz tehetéségének mértékét, másrészt az idei US Open első hetének meglepetéseinek mennyiségét a férfi táblán, hogy a 18 éves spanyol a tegnap esti nyolcaddöntőjén már kimondottan esélyesnek számított a német Gojowczyk ellen.

Ám az esélyesség az idei US Openen inkább vereséget ígért eddig, mintsem győzelmet. A kiemeltek több mint fele elvérzett az első két fordulóban. A legjobb tizenhat közé mindössze kilencük jutott el. Az első negyeddöntős például a selejtezőből induló Botic van de Zandschulp lett, aki több meccset nyert ezen a US Openen a főtáblán, mint korábban életében ATP-versenyeken összesen.

Alcaraz is kétszer került szetthátrányba Gojowczyk ellen, kifejezetten szenvedett a német alacsony labdáival. De a harmadik szett után mindössze két játékot veszített, az ötödikben egy 6-0-val zárta le a meccset.

Ezzel Carlos Alcaraz lett a legfiatalabb férfi negyeddöntős a US Openen, mióta az valóban egy nyílt teniszbajnokság, azaz profik és külföldiek is korlátozás nélkül részt vehetnek rajta. 

Alcaraznál is keményebb két napon van túl kortársa, a kanadai Leylah Fernandez. Bár nem tíz szetten, csak a nőknél két meccsen szintén maximális haton, de még félelmetesebb ellenfelekkel szemben. Előbb az elmúlt hat keménypályás Grand Slamből négyet megnyerő Naomi Osakát búcsúztatta, meccslabdáról fordítva, majd a negyeddöntőért a 2016-os bajnok Angelique Kerbert. 

A címvédő, nemrég olimpiai lángot gyújtó Osaka elleni győzelmet követően Fernandez egy tizennyolc éves tökéletes értetlenségével, fogadta az interjú-kérdést: mikor kezdett el hinni abban, hogy nyerhet? 

„Az elejétől tudtam.” És egy kis kacaj. A hit és a tudás közötti különbség összességében felbecsülhetetlen. Egy tenisz meccsen győzelmet ér.

Kerber ellen is szetthátrányból kellett fordítania Fernandeznek, a második játszmában három pontra volt a kieséstől. Hatalmas meccsel zárta 18. életévét. 

A Wimbledonban berobbanó, szintén 18 éves Raducanu a selejtezőből indult neki a US Opennek. A főtábla negyedik fordulójáig, azaz a legjobb tizenhatig nem bukott szettet, szorosat is alig játszott. Magyar idő szerint ma esti meccse elején érződött rajta, hogy a tét egy Grand Slam negyeddöntő, az első két gémet elvesztette. De innentől ellenfele, Shelby Rogers, aki a wimbeldoni bajnok, világelső Ashleigh Bartyt búcsúztatta az előző fordulóban, a pályát alig találta el. Raducanu simán jutott a legjobb nyolc közé.

Ahol az olimpiai bajnok Belinda Benciccsel találkozik. Egy olyan valakivel, aki szintén 18 évesen robbant be, és az első nagy címét 6 év elteltével, az idei olimpián nyerte.

Alcaraz szívét és gyorsaságát, Fernandez öntudatát és Raducanu játékintelligenciáját, végtelen természetességét elnézve nekik aligha kell ennyit várni. Jogosan mosolyogták végig mindhárman a US Open első hetét.

Nyitókép: Emma Raducanu fogad. Forrás: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palika1955
2021. november 05. 01:45
Leylah Fernandez és a brit Emma Raducanu sorban esik ki minden tournamenten az OPEN óta. Majd kiderül Melbourne-ben, hogy tudják e tartani a lépést a többiekkel.
Válasz erre
0
0
Palika1955
2021. szeptember 09. 18:15
Ma este női elődöntő. Hét órakor Sabalenka (Belarus) vs L. Fernandez (Canada) Kilenc órakor Sakkari (Görög) vs. Raducanu (Canada) Bárki is jusson döntőbe és nyerjen, először sikerül neki.
Válasz erre
0
0
Palika1955
2021. szeptember 09. 11:52
Alcazar history, de Djokovics egy kis elsőszettes izgalom után hozta eddigi legjobbját és símán verte a nagyszervájú olasz Berrettinit. Ma a nőknél lesz két nagy meccs. A görög Sakkari, egyik nagy kedvencem, is játszik. A döntőre a tippem azonban Sabalenka, aki szerintem a legjobb a négyesből. Szóval ragyogó meccseket látunk és senki nem keresi sem Nadalt vagy Federert és még kevésbbé a gorilla williams brothert.
Válasz erre
0
0
Palika1955
2021. szeptember 07. 19:05
A cikkíró által ajnározott Alcaraz csak azért tudott nyerni a német ellen, mert az megsérült. Már sok ilyen hirtelen felbukkanó, pillanatnyilag eredményes játékost láttunk és a legtöbb hamarosan eltűnik. Djokovics bár eddig mindent megnyert, nem vagyok teljesen nyugodt a végső kimenetelt illetően. Hátravan még Berrettini, Zverev és Medvedev. Bár az eddigi rekordja jó ezek ellen, soha nem lehet tudni mikor veszti el Djokó a kontrollt. Csak egy dolgot tehet, csak és kizárólag a következő pontra koncentrál és nem törődik semmi mással. HAJRÁ DJOKOVOCS! HAJRÁ GRAND SLAM!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!