Messi? Hagyjuk már!

A Barcelona tavaly márciusban játszott legutóbb nézők előtt, stílszerűen Lionel Messi büntetőjével győzte le 1-0-ra a Real Sociedadot. Vasárnap ismét a baszkok érkeznek vendégségbe, a katalán szurkolók pedig másfél év kényszerű távollét után visszatérhetnek a lelátóra.

A járványügyi korlátozások miatt 28 803 belépőt értékesítenek a 99 ezer férőhelyes Nou Campba, a 83 500 bérletesből azonban mindössze 15 820-an adtak le igénylést. Feltételezhetnénk, hogy a Barca-drukkerek a Paris Saint-Germainhez távozó Lionel Messi klubváltásán felbőszülve a vezetőség ellen tüntetnek távolmaradásukkal.

Csakhogy a klub katasztrofális anyagi helyzetért a legkevésbé sem a jelenlegi elnök, Joan Laporta, sokkal inkább elődje, a hibát hibára halmozó Josep Bartomeu tehető felelőssé.

Az argentin kétségkívül minden idők egyik legkiválóbb labdarúgója

A megfejtés talán abban a faék egyszerűségű megközelítésben keresendő, hogy: Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo? Azóta, hogy 2003-ban Ronaldót szerződtette a Manchester United, majd az azt követő évben Messi bemutatkozott a Barcelona felnőttcsapatában, a butácska kérdést naponta szegezik játékosoknak, edzőknek. Kommentelők esnek egymásnak a világ minden tájáról, ez ömlik a sportsajtóból, téma a fodrásznál, strandon – mintha a világ labdarúgását kizárólag ebben a koordinátarendszerben lehetne értelmezni. Ez a végtelenül irritáló szemléletmód annak ellenére ki tud hozni a béketűrésemből, hogy az argentin kétségkívül minden idők egyik legkiválóbb labdarúgója.

A tíz spanyol bajnoki cím, hét Király-kupa-győzelem, négy Bajnokok Ligája-siker, Copa América-arany, hat Aranylabda (stb., stb.) nem szorul magyarázatra, ilyen dicsőséglista szoborért, szobrokért kiált.

A helyszínen láttam őt varázsolni néhány bajnokin, köztük hazai el Clásicón vagy az Atlético Madrid vendégeként, BL-meccsen – mondjuk, amikor négyet vágott a mainál jóval acélosabb Arsenalnak a negyeddöntő visszavágóján. Igazolom: nagyon ritkán születik hozzá fogható klasszis.

Még csak nem is arról van szó, hogy 34 évesen ne döntene el még mindig fontos meccseket, ne tudná a hátán vinni csapatát akár a BL-ben. Abszolút benne van a pakliban, hogy a PSG vele nyeri majd meg rövidke, 1970 óta íródó törtelme első BL-címét, meg hát valószínűleg Kylian Mbappé, Neymar, Ángel Di María vagy Mauro Icardi is hozzá kívánja tenni a maga részét. Ugyanakkor azt gondolom:

Az elmúlt százhuszonegy évben olyan korszakos zsenik tették boldoggá fél Katalóniát (és keserítették az espanyolosokat), mint Johan Cruyff, Romário, Ronaldinho, Carles Puyol, Xavi vagy Andrés Iniesta. Közülük jópárat a mai fiatalabb korosztály bőven látott futballozni, a fapados légitársaságok korában akár személyesen is. Vagy különösen mi, magyarok vessünk csak egy pillantást a Nou Camp előtt álló Kubala László-szoborra! Elképesztően jóleső érzés, klubszimpátiától függetlenül.

De a Barcelona nem csak ők. Azok a pékek, bolti eladók, biztonsági őrök is, akik a nemzedékeken átívelő családi hagyományt továbbvive 2003-ban a szlovákiai Matador Púchov elleni UEFA-kupa-selejtezőn is ott álltak a csapat mögött.

Azok, akiket a legnagyobb rangadókról az Ázsiából átruccanó divatszurkolók szorítottak ki a stadionból, hogy aztán üresen maradt székek ásítozzanak a gomolygó esőfelhők miatt. Azok, akiket a koronavírus-járvány nemcsak mentálisan, de pénzügyileg is falhoz vágott, ám a Barca-bérletüket az utolsó megtakarításukból azért csak meghosszabbították.Szóval, kicsit még búslakodjanak, esetleg hörpintsenek fel egy pohárral, aztán húzzanak gránátvörös-kék mezt és üljenek vissza a Nou Camp lelátójára. Tudatosítsák magukban: az őket is beszippantó nemzetközi hisztéria dacára, amikor Messi már csak járókerettel fog botorkálni az egyik villája kertjében, a Barcelona akkor is a világ egyik legnagyszerűbb klubja lesz  – vagy több is annál, ha már „Més que un club”, nemde?

A nyitóképen: Messi két arca - Mandiner grafika. Fotók: (b) MTI/AP/Joan Monfort és (j) MTI/AP/Francois Mori