Egy szokatlan csavar a Simone Biles-ügyben?

Simone Biles, a világ valaha volt legeredményesebb tornásznője – legalábbis a világbajnoki aranyakat tekintve, hiszen 19 darab van neki, a 3 ezüst és három bronz mellett –, nem gyarapítja olimpiai aranyai számát, egyelőre, hiszen amikor cikkünk születik, nem tudhatjuk, hogy a négy szerenkéntiből végül vállal-e egyet is akár.

a női torna olimpiai történetében, amit az egykor 9 aranyat szerző szovjet Larisza Latinyina vezet, a 7 aranyas, csehszlovák színekben induló Vera Caslavska, és az öt aranyérmet, három ezüst és két bronzot szerző legidősebb élő legenda, a 100 éves magyar olimpiai bajnok, Keleti Ágnes előtt, akinek pályafutása és élettörténete iránti tiszteletből a megnyitó ünnepségen külön filmösszeállítással készültek a szervezők.

Visszatérve Biles-ra, miről is szóltak a találgatások? Mi is jelentette az elviselhetetlennek tűnő nyomást az olimpia előtt Biles remélt éremgyűjteményét illetően? Nos, arról van szó, hogyha az amerikai klasszis – tegyük fel – minden versenyszámban nyert volna Tokióban, (valljuk meg, azért ez szakmaileg is igen túlzó várakozás volt), vagyis részvételével

igen, ebben és csak ebben az esetben statisztikailag tíz aranyérmével Latinyinát is behozhatta volna. Ugyan az olimpiai érmek számában akkor sem, mivel az ex-szovjetnek 18 ilyen medálja van, Bilesnak 12 gyűlt volna össze.

Nos, ez egyelőre bizonyosan elmarad, de miért is?

Simone Biles a selejtező versenyeken, messze a legélesebb formájától több apróbb rontással, de minden szeren bejutott a fináléba és az egyéni összetettbe. A csapatdöntő napján ugrásban egy brutálisan nehéz, Jurcsenko két és fél csavaros ugrásra készült, igen ám,

és egy nagyon mély érkezéssel és hatalmas ellépéssel landolt, ami persze nagy levonással járt. Második ugrás ezen a versenynapon nincs, javítani nem lehet. Biles kiviharzott a teremből és visszatérve már arról értesültünk, hogy kiszáll a csapatversenyből.

magyarul szinte lefordíthatatlan pillanatnyi tértévesztés a levegőben. Ahogy a kezeiről elhagyja a tornásznő az ugróaszalt (korábban lovat), és emelkedik felfelé a levegőben, miközben a test

másfélfordulatot tesz meg odafönn a hosszanti tengely körül, két és felet kellene pörögnie a rövidebbik tengely körül a másodperc tört része alatt. És akármennyire is felfoghatatlanul rövid ez a momentum, történhet ezer dolog eközben, és az is bekövezhet, hogy

Az izomemlékezetnek, az idegpályák „vak” trenírozottságának – a szem közben nyitva, de nincs rá idő, hogy valódi észlelés legyen –, és persze a brutális mennyiségű gyakorlásszámnak itt óriási jelentősége van, mint a tornasportban mindenhol. De mégis megtörténhet, hogy az agy egy pillanatra úgy dönt, nem kapcsolódik a végtagok által végrehajtandó idegpályák végpontjaihoz, amelyek végül felelősek a csavarodás mennyiségéért és annak gyorsaságáért, és nyit a test, és megáll a fordulat. Bilesnál is ez történt, 2 és ½ csavar helyett 1 ½ fordulatnál nyitott és persze, mint egy rontott mozdulatnál, épp csak mély érkezéssel mentette a menthetetlent.

„Fogalmam sem volt, hol vagyok a levegőben” – mondta Biles, meg is sérülhettem volna.

Simone tehát egy cukin hangzó, de nagyon is létező tornászproblematikára utalt, egy olyan jelenségre, amelynek során sokszor előfordulhat, hogy a versenyző egy nyújtott testű szaltót, akkor is megcsavar, amikor nem akar, vagy egy többfordulatos ugrást egyszercsak indokolatlanul megnyit, leállítva ezzel a fordulatot. Ilyenkor

innentől és ettől olykor csak úgy lehet megszabadulni, ha előröl kezdi a sportoló az elem megtanulását az abc legelejéről, mert úgymond, elment a mozdulat érzése.

Az edző ilyenkor türelmesen kivezeti őt a gumiasztalra – mint segédeszközre – és tudatos, de apró lépésekkel elkezdi a sima nyújtott testű szaltótól az elem újrakódolását. Ez a test és tudat közti „áramszünet” olyan kaliberű tornászoknál is bekövetkezhet, mint Simone Biles, és véget nem érő felsorolásba kezdhetnék, hogy elmeséljem, ezek a pillanatnyi zavarok a rendszerben milyen fura jelenségeket okoztak már eddig is rengeteg ismert tornásznál. Volt olyan válogatottunk, aki hónapokig nem mert nekifutni a lóugrásnak, mert úgy érezte nem tudja befejezni a mozdulatot, nem mert dobbantani, és elugrani a szer irányába. Akadt olyan, aki egyszercsak nem volt képes hátrafelé elrugaszkodni a levegőben, mert valami „blokk” ezt nem engedte neki. „Ez olyan mint egy veszélytelen agyi infarktus, amely mégis okozhat nagy gondokat” – jellemezte a jelenséget az 1988-as olimpia amerikai kiválósága, Missy Marlowe és twittelte véleményét Biles nyilatkozata után, de nem ő volt az egyetlen a tornászvilágból, aki együttérzően azonnal értette milyen csavar-baja akadt épp Simone-nak ott, Tokióban.

Biles olimpiai csapattársa, Jordan Chiles, aki együtt edzett Texasban Simone-vel, arról is beszámolt, hogy már az olimpiát megelőzően is voltak olyan gondjai csapattársának az edzéseken bizonyos elemekkel, ami miatt naponta többször „hordtak ki lábon infarktust”, ahogy Simone-t figyelték.

amelyek nehezítik a tornásznők és persze férfitornászok pályafutását azon kívül is, amit fizikailag el kell viselni, meg kell tanulni, s ami olykor tényleg vetekszik a valós emberi teljesítőképesség határaival.

Simone Biles persze a világ legnehezebb mozdulatait mutatja be, ezekkel kapcsolatban sokszor nyilatkozta, hogy edzésen is százhúszszázalékos figyelemre és mentális felkészültségre van szükség ahhoz, hogy ne sérüljön meg az ember, ha félresiklik valami.

Nyilván, ha valaki akkora ikon, mint ő, és oly megszámlálhatatlan dologra kell a figyelmét összpontosítania, mint neki, akkor méginkább tovább aprózódik ez a koncentrált mentális jelenlét.

Biles tavalytól aktív szerepet vállalt a BLM mozgalomban való kiállásával az ügy mellett, nem győz eleget tenni a sporton kívüli felkéréseknek, mi több, belekezdett egy komoly online vállalkozásba, amikor is tornászmesterkurzust – Masterclasst –, indított jelentős üzleti haszonnal.

Bevallom, fogalmam sincs tizenhét év torna után sem, hogyan lehet tornászmozdulatokat online tanítani – mert, amíg még csak teniszszervákat vagy golfütéseket képes vagyok digitálisan magam elé képzelni –, addig akár csak egy hátra flick-flackot is edzői biztosítás és szivacsgödör nélkül képtelen.

Simone Biles 142 centije ellenére is hatalmasra nőtt, egy világot, százmilliókat megmozgatni képes jelenséggé csiszolódott, sokat vállal tornatermen belül és azon túl. Talán túl sokat is, habára nyomás elviselése, valahol, az olimpiai hőssé válás egyik igazi kritériuma és büszkén mondhatjuk, hogy nekünk már két olyan aranyérmesünk is van, akik ezt nem csupán elviselték, de mindezt a prést energiává konvertálták és arannyá is érlelték Tokióban.

Csalódott vagyok, mert nagyon vártam Biles olimpiai gyakorlatait, szakmailag is érdekelt volna az az inkább cirkuszművészetet idéző és szemeket kerekítő félelmetes tudás, amire utánozhatatlan fizikumának köszönhetően jelenleg csak ő képes a világon. Amit mégis egy picit elszomorítónak tartok, hogy

a mentális egészség megóvásának fontosságához, és most morális tanulságokat von le mindebből politikus, civil és rengeteg sportoló – erről itt írtunk –, s mindazok, akik nincsenek jelen a sima hétköznapok edzéseinek amúgy sem könnyű presszúrája során. Amikor Simone esélyeit taglalták az olimpia előtt, akkor érdekes, senki nem érezte fontosnak, hogy a versenyző érdekében visszafogottabban, szerényebb elvárásokat fogalmazzon meg, hiszen

Most azonban, amikor kiderül, hogy a jelenség, vagyis a nyomás elviselésének – akár egy rossz mozdulat miatt eszkalálódó – terhe felfedi az embert a hihetetlen tornászrekorder mögött, akkor hirtelen mindenki érti a problémát és erkölcsileg magasabbra helyezi (akár Naomi Oszaka esetében is) a mentális védekező mechanizmust, mint azt, hogy valaki bevállalja: lehet, hogy mégsem élete formájában érkezett pályafutása egyik legfontosabb versenyére.

Szívből kívánom Simone Biles-nak, hogy bár egy olimpiai környezet nem nagyon ad lehetőséget egy ilyen „twistie” kibogozására alig pár nap alatt, de hátha mégis,

ettől függetlenül magára talál, és vállal pár döntőt a szerenkéntiből is, jóllakatva pár száz millió nézőt, aki a Biles-varázsra várt. Ha pedig mégis a nézőtéren marad, legfeljebb néhány másik hasonlóan sokat dolgozó honfitársát is közelebb engedi majd ezzel a hőn áhított dobogóhoz, ahogy az egyéni összetett aranyat elhozó szintén amerikai Sunisa Lee-nek is sikerült. (Kovács Zsófia, az egyetlen magyar szertornász Tokióban, egy gerenda rontás miatt végül az összetettben a 14. helyen végzett, ami szakmai szempontból azért megsüvegelendő teljesítmény.)

A 24 éves Biles-nak, bár nem lenne könnyű, még simán kinézhet egy olimpia, fizikai adottságai páratlanok, mentális ereje – eddig – kikezdhetetlennek tűnt, s reméljük a tornából sem ábrándul ki addig. Olyan sok mindenen, olyan elképesztő mélypontokon jutott már túl, hogy önkéntes és fogadatlan prókátorok magyarázkodása nélkül is, neki szerintem ez is bizonyosan sikerülni fog.

A nyitóképen: Az amerikai Simone Biles gerendagyakorlata a tokiói nyári olimpia női tornászbajnokságának selejtezőjében a tokiói Ariake Tornaközpontban 2021. július 25-én. Fotó: MTI/AP/Natacha Pisarenko