Európa-bajnoki beharangozó – A végső esélyesek

A Mandiner sportrovatot indít. Kövesse elemzéseinket a foci-EB alatt és után!

Olaszország

Ma este 9 órakor Rómában vívják a nyitómeccset, Törökország ellen. A 27 meccse tartó veretlenségi sorozatuk alatt kimondottan fajsúlyos csapattal háromszor találkoztak csak (Portugália, Hollandia kétszer), de a csoportban sem fognak (a törökök mellett Wales és Svájc). A Bonucci-Chiellini középhátvéd kettős összesen 70 éves, ennyi ideje érlelik ki azokat a dörzsölt finomságokat, amikkel elejét veszik, hogy a fiatal támadók futóversenybe vigyék őket – és amikben annyi örömét leli az a néző, aki szellemi kielégülést keres. Előrébb kiforrott zsenijeik a korábbi évekkel ellentétben nincsenek, viszont sokat várnak egy sor fiataltól, elsősorban hosszú távon. Az ilyesmiben egyébként meglepően ésszerűek, visszafogottak. Mondhatni, szavahihetők. 

Abban, hogy elmozdultak a megszokott olasz focitól, viszont nem szabad nekik hinni, míg nem látjuk ezt egy nagy torna egyik fontos meccsén is.

Belgium

Világcsúcs szakad meg: bő tíz év után nem ők a sötét lovak egy nagy torna előtt. Sok aránylag súlyos leszereplés után a legutóbbi VB-bronzéremmel kiderült, mi volt az elmúlt három évben kiöregedő aranygenerációjukban. Az a torna valamelyest szimbolizálja is, hogy nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. Ők lettek a mindig fontos akik-kiverték-a-brazilokat csapat, de aztán a döntőig sem jutottak el. (Ilyen legutóbb 1986-ban esett meg.) Azóta a legjobbjuk, Eden Hazard a világ harmadik-ötödik legjobb játékosából nagyon mélyre zuhant. Sportolóként nem értelmezhető az élet-, és étrendje, ebből kifolyólag a labdarúgóként az elmúlt két évben lejátszott alig néhány meccse sem. A másik legmeghatározóbb emberük, Kevin De Bruyne világraszóló formában érkezett a Bajnokok Ligája döntőjére pár hete – ahol széttörték orr- és szemüregcsontját. Ilyen előzmények után egy végső győzelem nincs benne, de kevés csapatnak van kettejükön kívül is ennyi magasan képzett játékosa, a végjátékig elmehetnek. 

Hollandia

Hét éve nem voltak kint nagy tornán, de fairebb úgy mondani, hogy a kétszeres világbajnoki érmes generáció után beletelt egy EB- és egy VB-selejtezőbe felépíteni az újat – ami távlatilag még erőssebbnek is néz ki. Ronald Koeman kapitányságával jutottak vissza, ahova mindig is valók voltak. Mióta ő faképnél hagyta Hollandiát a Barcelona kedvéért egy éve, kicsit megtorpant a fejlődés, de telis-tele vannak fiatalokkal, akik a világ egyik legösszetettebb focijára képesek. Nagyjából ők azok, akik a belgák voltak eddig, csak sokkal valószínűbb, hogy ki is jön belőlük valamikor, főként a holland fociintézmények jóval gazdagabb történelmi tapasztalata miatt. (Az elvesztett VB-döntőkbe is el kell jutni, nálunk jobban csak ők tudják.)

Anglia

Emberemlékezet óta csak égnek a nagy tornákon, és soha, egyszer sem vonták le igazán a következtetéseket. Meglepő, majdhogynem megdöbbentő fordulat, hogy nem vakította el őket a legutóbbi VB-n elődöntőbe jutásuk. Az, hogy a négyig minden idők leggyengébb ágát kapták, ott pedig egy hullafáradt csapattól kaptak előnyből ki, nem elég magyarázat, a korábbi felfogásuk ennél egyértelműbb tényeket is eltusolt. De nem ragadtak le az akkori csapatnál, be mertek hozni temérdek fiatal tehetséget, akik már nem csak a ‘rúgd-és-fuss’ focit tudják, ezzel párhuzamosan a csapatjáték is távolodik a százhúsz – és ami ugyanaz, öt – évvel ezelőttitől. A világ legtőkeerősebb bajnoksága az övék, így ha valaki újat talál ki a fociban, hamar a szigeten köt ki. Ragadt át az innovatív szellemből, és ez nagyon jót tett nekik, még ha egyelőre kicsit furcsán is áll. 

Horvátország

Ha a belga aranygenerációnak azt mondtuk, megvolt az utolsó dobása, a horvátokat nem is illene az esélyesek közé venni. Meghatározó figuráknak volt a VB-döntő az utolsó nagy fellépése. Az ok mégis: Luka Modrić, a világ legragyogóbb mindenes focistája. Elég egy-két kulcsmeccsen a szárnyvédő sarkától a csatár orra hegyéig mindent feljavítania maga körül, és a négy közé érhetnek. Közel a 36-hoz is bőven kitelik tőle. 

Spanyolország

Luis Enrique a Barcelonánál egyszer már megcsinálta azt, amit most szövetségi kapitányként írtak neki elő. A tiki-taka Katalóniának két Bajnokok Ligáját, Spanyolországnak két EB-t és egy világbajnoki címet hozott, amíg a világ rájött az ellenszerére. Enrique a klubot újragyúrta, és még egyszer megnyertek mindent. A válogatott helyzete nem csak azért nehezebb, mert Messi nem spanyol, hanem mert nem lehet igazolni egy-két gólratörőbb csatárt; a középpályások átnevelésével tett próbálkozások hasztalannak bizonyultak.

Szinte bármilyen problémát jelentősen megkönnyít, ha az ember tudja, megoldható-e egyáltalán. Nem tudható, hogy a spanyol focinak a tiki-taka egy módosulata, vagy egy egészen más megközelítés-e az előremutatóbb út az aranykorszak után. A szövetségnek viszont döntenie kellett, Enriquét nevezte ki, akinek innentől úgy kell tennie, mintha tudná, hogy van megoldás a kereten belül. Talán pont az önámítástól lesz. 

További három végső esélyes, Franciaország, Portugália és Németország már a csoportban összekerültek, Magyarország melléjük. Velük, illetve a mieinkkel külön cikkben foglalkoztunk.

Nyitókép: Guo Yong / NurPhoto / NurPhoto via AFP