Dinamo-Fradi: 1-0

2020. december 08. 20:19

Számos veszélyes helyzetet tudott kialakítani a meccsen a Fradi, végül azonban az ukránok 60. percben szerzett gólja döntötte el a mérkőzést.

2020. december 08. 20:19
null

Zárt kapuk mögött rendezték a Dinamo-Fradi mérkőzését Kijevben, a magyar csapat kezdőjébe Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Laidouni, Haratin, Somalia - Uzuni, Nguen, Zubkov fértek be. Mint ahogy korábbi beharangozónkban is írtuk, a tét a csoportkör harmadik helye, a Fradinak győzelemre (vagy legalább hatgólos döntetlenre) volt szüksége, ha tavasszal az Európa-ligában kívánná folytatni szereplését.

Első félidő

Az első kapura lövési kísérletig alig 4 percet kellett várni, Lovrencsics próbálkozott egy lövéssel, ez azonban mellé ment. Nem sokkal később, a hetedik percben aztán következett az első veszélyesebb ukrán megmozdulás, Verbič fejesét bokszolta ki Dibusz. A 19. percben szabadrúgást ítélt a játékvezető a Kijevnek Blažič szabálytalankodása miatt a 20. percben pedig kezezés történt az ukrán tizenhatoson belül, a bíró azonban nem adta meg a büntetőt a magyar félnek. A Fradi a 25. percben jutott első komoly helyzetéhez, Laïdouni szerzett labdát, Tokmacnak passzolt, aki azonban a kapu fölé lőtt. Az első félidőben összességében a Ferencváros sokkal többet birtokolta a labdát, és többször is támadta az ukránok kapuját, a Dinamo Kijev részéről viszont nagy kockázatvállalást nem lehetett látni. Az első félidő végén 0–0 volt az állás.

Második félidő

A második félidő kezdetekor erősebb tempót diktált a Dinamo Kijev, ennek ellenére Zubkov kiugratása után Tokmac került nagy helyzetbe, de lövését védte az ukrán kapus. Az 58. percben aztán Dibusznak kellett figyelnie, de Cihankov lövését sikeresen elkapta. A 60. percben megszületett az első ukrán gól, Popov fejelte be a labdát a kapuba Mikolenko bal oldali szabadrúgásából. Szinte rögtön ezután ellentámadásba lendült a Fradi, de az egyenlítés elmaradt. A 78. percben Zubkov lőtt az ukrán kapura, de ezúttal sem sikerült az egyenlítés. A cserék kicsit megtörték a játék menetét, a bíró 3 perc hosszabbítást ítélt meg. A ráadás azonban nem eredményezett helyzeteket, így a Ferencváros csoportjában a 4. helyezett lett, 25 év után szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban.

Címlapfotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. december 11. 18:09
A Fradi megtette az első lépést a nemzetközi klubsikerek felé. Tovább kell épÍteni az csapatot ami a jövőben még nagyobb sikereket fog hozni. Hajrá Magyarok !
Box Hill
2020. december 09. 10:37
Rebrov a Kijevnek kedvezett. Amikor egy 11-est nem ad meg a bíró számítani lehet arra, hogy a következő lehetőségnél megadja. Ehhez csak helyzetet kell teremteni az ellenfél tizenhatosán belül. Viszont a második félidő elején a Fradi kisszögletet hajtott végre, amivel a labda nem is került a tizenhatoson belülre. Tehát Rebrov erre sem hívta fel a figyelmet a szünetben. A késői cserékről nem is beszélve.
gyaloggos
2020. december 09. 09:49
SOHA ROSSZABB ÉVET a Fradinak ennél az eredmények tekintetében! AZ EL főtáblájára felkerülni is nagyon nehéz, DE A BL főtábláján lenni tényleg nem semmi! S EZEKEN a csapatokon lépett át a Fradi: Djurgarden, Celtic, Zagreb, Molde MÉG EGYSZER csak gratulálni lehet a csapatnak!
Feri70
2020. december 09. 08:44
Szép volt fiúk. Jól játszott a Fradi, legalább egy döntetlent megérdemelt volna. Sebaj, jövőre továbbjutunk, ettől nehezebb csoportot úgysem kaphatunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!