A Szabó Tünde által vezetett testület – melynek tagja többek között Pásztori Dóra, Gyurta Dániel, Igaly Diána, Martinek János, Molnár Tamás, Storcz Botond és Vörös Zsuzsa – arra hívta fel a paralimpiai bizottság figyelmét, hogy fokozottan tartsa be az MPB és a MOB fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozata által meghatározott ügyrendi alapelveket: „az esélyegyenlőség és az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását a fogyatékos emberek számára a sport által, a felelős irányítás követelményét, az egységes ügyintézés elvét, a pontos elszámolás elvét, a hiteles adatszolgáltatás elvét, a gazdaságos működési rend elvét, a sportszakmai fejlődés irányelvét, az átláthatóság és jogkövető gazdálkodás biztosítását, a személyiségi jogok és az adatvédelem tiszteletben tartását”. Emellett azt kéri az MPB-től, hogy sportolóira tekintettel fokozottan ügyeljen a jogi és etikai normák betartására, valamint teljes körűen igyekezzen biztosítani a sportolók szakmai, pénzügyi és erkölcsi támogatását.
A paralimpiai bizottság vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.
Az MPB elnöke kedden cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a „hecckampánnyal” kapcsolatos dokumentumokat elküldik a MOB elnökének, és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.