Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A hétfői döntés értelmében a Csepel kerékpárjain közlekedhetünk majd, ha elkészül jövőre a BuBi. A győztes T-Systems másik alvállalkozója a Next Bike.
Az Index értesülései szerint a T-Systems Magyarország nyerte meg a budapesti bérbringa rendszerre kiírt pályázatot nettó 899 millió forintos ajánlatával. A BuBi kiépítésében a T-Systems a Csepelre és a német Next Bike-ra számít alvállalkozóként.
A másik, szintén német hátterű pályázó, a Deutsche Bahn-csoporthoz tartozó Eurobus-Invest bejelentette, hogy megtámadja az eredményt. A 937,5 millió forint + áfás ajánlatával alulmaradó cég a dokkolórendszerrel kapcsolatos vita miatt fellebbez.

A Magyar Telekom (ehhez a csoporthoz tartozik a T-Systems is) egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy megkezdte a tesztüzemet saját dolgozóinak szánt kerékpárkölcsönzője. A 40 kerékpárral működő, automatizált rendszer kiépítésében szintén a Csepel Zrt. volt a vállalat partnere.