Bringával mászott meg egy sanghaji felhőkarcolót egy lengyel fiatal

2013. március 18. 11:53

Krystian Herba pihenés nélkül, fokról-fokra ugrálva, 1 óra 20 perc alatt ért fel a közel fél kilométer magas sanghaji Pénzügyi Világközpont tetejére.

2013. március 18. 11:53

A lengyel Krystian Herba biciklijével csaknem 2800 lépcsőn felugrálva „vette be” a sanghaji Pénzügyi Világközpont 100 emeletét, minden bizonnyal új világrekordot felállítva teljesítményével. A 31 éves fiatalember kevéssel több mint 1 óra 20 perc alatt jutott fel a kelet-kínai Sanghaj legmagasabb, 492 méteres épületének 474 méter magasan lévő kilátójába vasárnap. Az extrémsportoló biciklijével ugrált lépcsőfokról lépcsőfokra a 100. emeletig, összesen 2754 fokot leküzdve ily módon. Lába ez idő alatt egyszer sem ért le, kezével sem támaszkodott, a járművön pedig nem volt ülés: vagyis pihenés nélkül hajtotta végre az „ostromot”.

A fiatalember saját, korábbi világrekordjának megdöntését tűzte ki célul. Azt a csúcsot a Rose Rayhaan by Rotana nevű dubaji szálloda több mint kétezer lépcsőjének bevételével állította fel 2012-ben. A sanghaji volt a nyolcadik felhőkarcoló, melyet Herba különös hobbijának 1995-ös kezdete óta „meghódított”. Bár a következő célpontot nem nevezte meg, elmondta, hogy még nem végzett a felhőkarcolókkal, szeretné fokozni teljesítményét. A Guinness Világrekordok szerkesztőségének hivatalos elismerése folyamatban van.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!