Márciusban startol Magyarország első közbringa rendszere Szegeden. Az eredeti tervek szerint már tavaly szeptember végén elindult volna a közösségi kerékpárkölcsönzés – melyet Szegeden Citybike-nak hívnak majd –, ám a rendszer felállítása némileg több időbe került – írja a Szeged Café. A csongrádi megyeszékhely közbringa rendszerét nem a város, hanem a kivitelező szegedi Sund Magyarország Kft. üzemelteti majd, mely több mint 45 millió forintos támogatást nyert a projektre.
A tervek szerint a város 12 pontján összesen 70-80 kerékpárt lehet majd igénybe venni, további 20-30 pedig a cégnél marad tartaléknak. Ami az árakat illeti: a kölcsönzéshez szükséges regisztráció ingyenes lesz, utána óránként 200 forintba kerül majd a bringák használata, az egész napos bérlet pedig 800 forintba. Ennél az összegnél annak sem kell többet fizetnie, aki egy nap több mint négyszer kölcsönzi ki egy-egy órára a biciklit.