A sportolók, edzők által tanúsított rendkívül kedvező fogadtatást követő 2012-es folytatásban már a tiszaújvárosi kajakosok-kenusok is csatlakoztak az indulókhoz. Tavaly már ötvennél több versenyző vetélkedett. Ott volt a 2011-es győztes Galambos Péter, a kétszeres evezős világbajnok Varga Tamás - Hirling Zsolt páros, az evezős válogatott nagy része - váciakkal és műegyetemistákkal együtt, hiszen nekik ez a verseny egyben hivatalos felmérőt is jelentett. A házigazda triatlonosok mellett a Mogyi SE ásza, Bajai Péter is szerencsét próbált. A két sportág képviselői mellé csatlakoztak a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület és a Tiszaújvárosi Vízisport Egyesület (TVSE) lapátosai is.
Újítások, még nagyobb mezőny
Ebben az évben az egyik legnagyobb előrelépést a chipes időmérés jelenti, melyet az EvoChip Hungary csapatának köszönhetünk – fogalmazott Nagy Alpár főszervező. - Ez az újítás látványosabbá, követhetőbbé teszi a január 20-án, vasárnap, 9.30-kor kezdődő erőpróbát a nézők számára. Ezúttal 10 ergométer áll majd rendelkezésünkre, melyeket új helyszínen, a Sportcentrum edzőcsarnokában állíthatunk fel, így nagyobb hely lesz a versenyzőknek, szurkolóknak. Alakul a rajtlista is, idén meghívtuk a debreceni, budapesti, váci, mezőkövesdi, bajai, salgótarjáni triatlonosokat, valamint az ország minden részéből érkező evezősöket, valamint a tiszaújvárosi kajakosokat, kenusokat is. Idén is eljön Tiszaújvárosba Galambos Péter, aki 2012-ben egyetemi- és főiskolai világbajnok, és vb-ezüstérmes lett. A gyermek és serdülő korosztály képviselőire 800 méter futás, 4 km kerékpáros „görgőzés” és 500 méter ergométerezés vár, míg az ifjúságiak, juniorok, felnőttek és szeniorok penzuma 2,1 km, 8 km, 1500 méter. Szponzorainknak, a sportolni vágyó nézőknek, edzőknek szervezünk váltóversenyt, melyben minden váltótag egy számot teljesít. A szervezéshez, rendezéshez a TVK-Mali Triatlon Klubtól idén is minden segítséget megkapunk. Az evezősök oldaláról Wachtler Edit hatékony közreműködésére ezúttal is számíthatunk. A versenyt anyagi oldalról is sikerült megalapoznunk, hiszen az abszolút 1-3. helyezetteken kívül még két kategóriában tudunk pénzdíjat kiosztani. Ezen kívül lesznek tárgyjutalmak, illetve emblémázott pólók is. Azt gondolom, hogy sikerült hagyományt teremtenünk, ami alapja egy hosszú távú együttműködésnek a TVK-Mali Triatlon Klub, a Magyar Evezős Szövetség és a további egyesületek között!