Kerékpárutat épít ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amely 600 millió forintot nyert el az Európai Uniótól 100 százalékos támogatottságot élvező projektjéhez. A munka a jövő év tavaszán kezdődik meg, az út a 2014-es turistaszezonra készül el – közölte a szervezet vízügyi igazgatója. Lovas Attila hozzátette: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kerékpárutak hosszát gyarapító beruházás azon projektjeik közé tartozik, amelyek nem elsősorban a vízgazdálkodás, az ár- és belvízvédelem modernizációja jegyében születtek, hanem a tágabb térség turisztikai fejlesztését szolgálják.
Egy hasonló fejlesztés a Kötivizig égisze alatt két évvel ezelőtt már megvalósult, akkor a Körös-gáton épült kerékpárút, Kunszentmárton és Szelevény között.