Grainger, aki három ezüstöt szerzett 2000 óta, a következőket nyilatkozta: "Ez egy csodálatos elismerés és fantasztikus lezárása az évemnek. Az idei nyár megmutatta, hogy a sport, az önkéntesség és az állami támogatás együttese mire képes. Remélem, hogy a jövőben is ekkora befolyással fog folytatódni ez az a hatás nagyon hosszú idő keresztül. Személy szerint minden reményemet és álmomat felülmúlta ez az év, és el kell ismerni ezzel az elismeréssel még különlegesebb lett a lezárás, nem gondoltam, hogy mindez lehetséges.”
A 2012-es londoni olimpiai játékokon a brit evezősök négy arany, két ezüst és három bronzérmet nyertek és így az éremtáblázat legelején szerepeltek, sőt minden idők legjobb angol szereplését nyújtották evezésben. 1908.-volt a korábbi legsikeresebb olimpia – 8 éremmel, amiből 4 arany volt.
28 evezős kilenc hajó osztályban nyert érmet az olimpián és az összesen 47 evezős szerepelt az olimpiai döntőben. Az angol paralimpiai evezősök további egy aranyat nyertek három további hajó jutott döntőbe a Paralimpiai játékokon.