A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több embereknek adnak munkát, 2024-ben több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, és 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak.
A támogatott célok rendkívül változatosak és lánconként eltér, hogy ki melyik társadalmi felelősségvállalási célt részesíti előnyben. A legkiemelkedőbb támogatási cél mindenképpen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok megsegítése, ezt követi a környezeti fenntarthatósági célok előmozdítása, de több lánc is foglalkozik a rászoruló négylábú kedvencek támogatásával is.
Túlzás nélkül állítható, hogy a nagy láncok támogatási akcióiban több ezer, valamilyen össztársadalmi célt megvalósító alapítvány és egyesület jutott már támogatáshoz. Ezek között olyan szervezetek is vannak, amelyek szerepet vállalnak az élelmiszer elosztásban, a gyermekjogok védelmében, az iskolából kimaradt fiatalok képzésében, a családon belüli erőszak megelőzésében, az erőszakos közegből való menekülésben, a mindennapos testmozgás előmozdításában, futóversenyek szervezésében, az időskorúak megsegítésében, és általában a különböző típusú társadalmi hátrányok leküzdésében.