Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

A tudományos eredmények és a hazai hatósági tapasztalatok együtt arra mutatnak: a fogyasztók gyakran olyan eszközöket szívnak, amelyek összetételét még a kereskedő vagy a hatóság sem ismeri.

Egy friss tudományos vizsgálat (American Chemical Society) kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek koncentrációja a használat során akár ezerszeresére nőhet. A tudományos eredmények és a hazai hatósági tapasztalatok együtt arra mutatnak: a fogyasztók gyakran olyan eszközöket szívnak, amelyek összetételét még a kereskedő vagy a hatóság sem ismeri.
Mint ahogy arról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemrég beszámolt, egész évben ellenőrzik a csomagküldés forgalmát, hogy kiszűrjék azokat a küldeményeket, amelyekben jogsértő áruk érkezhetnek az országba, ünnepek előtt pedig fokozottan figyelik a szállításokat. Fontos! Dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető. A dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül.”

A NAV munkatársai keményen fellépnek az online kereskedők ellen is. Novemberben például száz ilyen vape-t rendeltek egy online hirdető árustól, az illegális termékeket lefoglalták, az eladó pedig milliós nagyságrendű bírságra számíthat. A NAV hangsúlyozza: ezek a termékek ellenőrizetlen csatornákon keresztül érkeznek, és gyakran „senki nem tudja, mi van bennük”. A legújabb vizsgálati eredmények alapján pedig úgy tűnik, a valóság még rosszabb lehet annál, mint amit eddig feltételeztünk.
Az online térben történő illegális kereskedelem visszaszorítása érdekében folytatott küzdelem aktív szereplője az SZTFH is, amely folyamatosan kutatja, ellenőrzi és blokkolja azokat a weboldalakat, amelyeken olyan ízesített e-cigaretták (továbbá egyéb olyan termékek) kiskereskedelme zajlik, amelyek hazánkban nem hozhatók forgalomba vagy kizárólag dohányboltban forgalmazhatók. Az elmúlt két évben több száz ilyen weboldalt tett elérhetetlenné az SZTFH.
A hatóságok szerint ezek a termékek az egyik legdinamikusabban növekvő feketepiaci dohányhelyettesítő kategória. Ennek oka egyszerű: míg például egy hevített dohánytermék gyártása bonyolult folyamat, addig egy eldobható e-cigaretta (nikotintartalmú folyadékkal működő technológia) kis túlzással szinte egy garázslaborban is összerakható. Ilyen esetekben a gyenge minőségű alkatrészek, a minősítés nélküli akkumulátorok és az ellenőrizetlen összetétel miatt ezek a termékek fokozottan veszélyesek lehetnek.
A NAV szerint a legnagyobb probléma az „ismeretlen eredet”: a hatóságok ugyanis sokszor azt sem tudják, honnan érkezik a termék, milyen körülmények között szállították, és egyáltalán mit tartalmazhat. A gyorsan felbukkanó webshopok kockázatokat rejtenek, ugyanis a legtöbbször nem jelentenek be semmit, a termékek nem minősítettek, és a fogyasztó sok esetben egy elektronikailag, kémiailag teljesen ismeretlen készüléket vesz a kezébe.
A feketepiaci vape-ek nemcsak kémiailag, hanem fizikailag is fokozottan veszélyesek lehetnek. A NAV szerint a lefoglalt készülékek egy része olyan lítium–ion akkumulátorral működik, amely: nincsen megfelelően rögzítve, gyenge forrasztással kapcsolódik, könnyen túlmelegszik, és akár rövidzárlatot, tüzet is okozhat. Az ismeretlen forrás pedig még több aggályt vethet fel az esetlegesen nem megfelelő tárolás, szállítás miatt. Sok szállítmány egyszerű kartondobozokban, hővédelem nélkül érkezhet, így az akkumulátorok a szállítás során is instabillá válhatnak.
A folyadékoknál is hasonló a helyzet, miután több európai vizsgálat mutatott már ki ipari oldószereket, szennyezett propilénglikolt vagy olyan aromákat, amelyek belélegezve kimondottan toxikusak lehetnek. Magyarországon a hatósági vizsgálatok szerint a feketepiaci termékek jelentős részénél fogalmunk sincs arról, hogy milyen anyaggal érintkezik a termék, és milyen bomlástermék keletkezik a használata során.
A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.
(X)
Fotó: Jose Luis Magana / AFP