Ahhoz, hogy a társaság sikeresen vegye az akadályokat, tisztában kell lennie a trendekkel. Az Európai Unió az elektrifikáció és a zöld energia mellett tette le a voksát, ami gyakorlatilag a fosszilis erőműveknek a háttérbe szorulását, a megújulók előretörését eredményezi. Ez a folyamat az MVM Partner számára is új típusú feladatokat tartogat.
A szenes erőművek kivezetése, az új fosszilis befektetésekre adott támogatások szinte teljes tilalma vagy jelentős korlátozása azt eredményezi, hogy most a földgáz esetében meglévő infrastruktúrát ugyan lehet használni, de újat már nehezebb szabályozási és finanszírozási körülmények között lehet építeni. Ma már az látszik, hogy egy-két évtized múlva a fosszilis és a zöld energia azonos méretű versenyzőként lesz jelen a piacon.
Ugyanakkor Orbán Gábor szerint arról nem szabad elfeledkeznünk, hogy a nukleáris energia továbbra is jelen lesz az életünkben. Véleménye szerint enélkül nem tud megvalósulni a zöld átmenet.
A vezető úgy gondolja, az MVM Partner egy rendkívül izgalmas munkahely, sok lehetőséget kínál a pályakezdők és a szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák számára is. A társaság munkatársai az energiapiac különböző szegmenseivel foglalkoznak, képességeiket pedig tréningek sorozatával fejleszthetik. Az ebből adódó tapasztalatszerzés különösen hasznos lehet a pályakezdők számára. Orbán Gábor ezért mindenkit arra bíztat, hogy csatlakozzon az MVM Partner csapatához.