Az utánpótlás az egyik legfontosabb terület a sportban – hiszen minden ezzel kezdődik. Az, hogy gyermekeink szabadidejüket sportolással töltsék, manapság önmagában is kihívás. Ha pedig mégis lementek a pályára vagy az edzőterembe, abban kell segítenünk és inspirálnunk őket, hogy kialakuljon bennük a sport iránti szenvedély, akarják és vegyék komolyan a befektetett munkát. De az is fontos, hogy ez ne csak fellángolás legyen, hanem a sport az évek múlásával is mindennapjaik része maradjon, függetlenül az eredményektől: akkor is, ha olimpiára készültek és akkor is, ha az életük úgy alakul, hogy tanulás vagy munka mellett tudnak csak mozogni, sportolni.
Mindez nem magától értetődő, hiszen a fiatalokat ezernyi hívás, ajánlat éri a külvilágból, az on-line terekből. Arról kell meggyőzni őket, hogy a virtuális kapcsolatok helyett válasszák az igazi közösségeket, építsenek valódi emberi kapcsolatokat, legyen az az edzőjük, csapattársuk, sporttársuk.
A magyar sport világraszóló eredményeit ismerjük. Ezek a sikerek arra is köteleznek minket, hogy ne csak a múltunk és a jelenünk, de a jövőnk is ugyanilyen fényes és ha lehet még fényesebb legyen. Ezért kell mindent megtenni az utánpótlás támogatásáért, az új csillagok felkutatásáért. A magyar sportirányítás minden olyan programot támogat, amely bemutatkozási lehetőséget biztosít a tehetséges fiatal sportolóknak, különösen, ha nemzetközi szinten adhatnak számot tudásukról, felkészültségükről.
Az utánpótlás-korosztály tagjai hazánkban idén több mint egy tucat nemzetközi sporteseményen vehettek részt. A sort a januári, a BOK Csarnokban rendezett Junior Férfi és Női Kard Egyéni és Csapat Világkupa nyitotta, májusban pedig a Ludovika Arénában, az U23-as vívó Európa-bajnokságon léphettek pástra reménységeink. Ez volt az első alkalom, hogy Budapest adhatott otthont a U23-as Európa Bajnokságnak, amely kiemelt helyet foglal el az Európai Vívó Szövetség korosztályos versenyei között.
A nyár a táncsporttal, a júniusi WRRC Junior páros formációs Európa-bajnoksággal és formációs világkupával indult, amelyen fiataljaink jópár arany- és ezüstérmet gyűjtöttek. Szintén júniusban, a festői Leveleki-tónál zajlott a JET-SKI Európa és Junior Világbajnoksági futam. Júliusban a Nemzetközi Lovas Szövetség Díjlovagló U25-ös Európa-bajnokságára került sor, ahol „fiatal lovas” és az U25-ös kategóriában indultak versenyzőink, ezután pedig röplabdázóink vehettek részt az Európai Röplabda Konföderáció U17-es leány kontinens viadalán. Szintén ebben a hónapban rendezték a judo Junior Európa Kupát, amely kiemelkedő állomása a világranglista-pontok megszerzését lehetővé tevő sorozatnak.