Zelenszkij üzent Donald Trumpnak

Az ukrán elnök felszólította Donald Trumpot béketerve közzétételére.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Az ukrán elnök felszólította Donald Trumpot béketerve közzétételére.


„Természetesen örömmel fogadtam el a Kínai Népköztársaság elnökének meghívását” – hangoztatta az orosz államfő.


„Ne felejtsük, hogy a háborúért Oroszország a felelős. És az orosz elnök az, aki bármikor, egyetlen szóval véget vethet neki” – hangoztatta az ENSZ-ben a német elnök.


A Daily Express szerint problémás, hogy egyes tagállamok saját céljaikat helyezik Zelenszkij bajba jutott államának érdekei elé.


„Hadseregünk azon dolgozik, hogy a rendezési folyamatot visszatereljük a politikai és diplomáciai síkra” – mondta Dmitrij Peszkov.


Szerinte Oroszországban ugyanúgy meg lehet bízni, mint a Nyugatban.


A tagállami miniszterekből álló Tanács vezetője a lengyel, magyar és szlovák kormány eljárása ellen fogalmazta meg álláspontját az ukrán gabonaimport ügyében.


Ami ukrán siker van, az messze nem áttörés.


Az újraindulásra kész, volt amerikai elnök szerint Ukrajna vesztésre áll.


Hogyan alakulnak Magyarország nemzetközi kapcsolatai és mi a magyar érdek a háború kapcsán? A Világrend legújabb adásában Hettyey Andrást, az NKE docensét kérdeztük.
