Szijjártó elárulta: ekkor találkozik orosz kollégájával New Yorkban

A külgazdaság és külügyminiszter az ENSZ közgyűléséről nyilatkozott a Mandinernek.

Oroszország örmény-orosz származású külügyminisztere 2004 óta. Korai diplomatakarrierje után felemelkedése Putyinhoz köthető, akinek feltétlen szövetségese; emellett a 2010-es évek óta Ukrajna semlegességét követeli, ami a jelenlegi orosz tárgyalási pozíciónak is alapja.

A külgazdaság és külügyminiszter az ENSZ közgyűléséről nyilatkozott a Mandinernek.


Több évtized után újra magyar államfő szólalt fel az ENSZ BT-ben.


Hogyan alakulnak Magyarország nemzetközi kapcsolatai és mi a magyar érdek a háború kapcsán? A Világrend legújabb adásában Hettyey Andrást, az NKE docensét kérdeztük.


„Ukrajnát éveken át készítették fel arra, hogy önmaga feláldozásával harcoljon Oroszország ellen” – nyilatkozta az orosz külügyminiszter.


Szergej Lavrov kijelentette, készek mindenkivel találkozni és beszélni.


A NATO ugyanis már nem bőrpapucsos afgánokkal háborúzik, hanem az oroszokkal, akik a világ legjobb harci gépeivel, köztük a legutóbbi generációjú MiG-ekkel és Szuhojokkal rendelkeznek.


Hiába Kijev felháborodása, nem volt előzmények nélküli a G20-csúcson az Oroszországgal kapcsolatosan használt megengedőbb nyelvezet.


Szergej Lavrov üdvözölte, hogy a G20-csúcs nem ítélte el az orosz agressziót, szerinte ez egy „mérföldkő”, a „globális Dél” kioktatásának kora pedig véget ért. De mit is jelent ez a fogalom?


A legnagyobb gazdaságokat tömörítő G20-csúcstalálkozó konszenzusos, Joe Biden amerikai elnök által is elfogadott deklarációjában nem említették meg Oroszországot.


A francia elnök úgy látja: a G20-ak közös nyilatkozatáról való konszenzus „ésszerűen könnyű” volt.
