Hamar a tettek mezejére lépett Szijjártó Péter: telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval

„Én megerősítettem azt az álláspontomat, hogy Magyarország a béke pártján áll” – szögezte le a külügyminiszter.

Oroszország örmény-orosz származású külügyminisztere 2004 óta. Korai diplomatakarrierje után felemelkedése Putyinhoz köthető, akinek feltétlen szövetségese; emellett a 2010-es évek óta Ukrajna semlegességét követeli, ami a jelenlegi orosz tárgyalási pozíciónak is alapja.

„Én megerősítettem azt az álláspontomat, hogy Magyarország a béke pártján áll” – szögezte le a külügyminiszter.


Merz fokozatosan nyitja meg az utat: olyan fegyvereket gyártanának a németek, amikkel az ukránok Moszkvát is célba vehetik.


Az amerikai külügyminiszter szerint érdemi előrelépés csak Trump és Putyin személyes találkozója révén érhető el.


Reménykedés, tárgyalás, bejelentés, majd csalódás: ez a mintázata az utóbbi hónapoknak. Újra és újra felvillan a béke reménye Ukrajnában, amit aztán gyorsan ki is oltanak.


Moszkva már meg is adta az új időpontot.


Szergej Lavrov szerint a Vatikán nem szerepel a lehetséges helyszínek között.


„Mi erre azt mondjuk: nem, gyerekek!” – szögezte le Szergej Lavrov.


Családok ezrei lélegezhettek most fel.


Nagyon úgy néz ki, hogy nem valósulnak meg az orosz-ukrán béketárgyalások a Vatikánban.


Lesz következő forduló, de nem a Vatikánban.
