Mennyibe fáj majd Európa fegyveres védelme az Egyesült Államok nélkül?

Képes lenne-e Európa önálló védelmi képességet kiépíteni, amennyiben az Egyesült Államok beváltaná Trump elnök fenyegetését, és faképnél hagyná a NATO keleti szárnyát? A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének (IISS) napokban közzétett tanulmánya szerint elméletileg igen, ám az negyed évszázadba és minimum 1000 milliárd dollárba (930 milliárd euróba) kerülne. Az összeg ráadásul csak a kulcsfontosságú területek kalkulációit tartalmazza. 

Az IISS kiindulópontja az orosz fenyegetettség volt, ennek tükrében elemezte a NATO európai szárnyának pénzügyi és ipari költségeit egy olyan forgatókönyvvel, amelyből már hiányzott az Egyesült Államok. A következtetésük lehangoló: egy amerikai kivonulás annyira sebezhetővé tenné az európai államokat, hogy a hiányzó képességek és összegek előteremtését csak nagyon súlyos kompromisszumok árán tudnák megoldani.  

Valamiből várat kell építeni 

A tanulmány szerint a negyed évszázad alatt kiadandó 1000 milliárd dolláros összeg csak az amerikai haditechnikai eszközök és a személyi állomány pótlását fedezné. Többek között (minőségtől függően) 226 és 344 milliárd dollár közötti egyszeri beszerzést tenne lehetővé, de biztosítaná a logisztikai, a személyzeti és a hadsereg-támogatásokkal kapcsolatos költségeket is. A legnagyobb kiadást az IISS szerint a stratégiai fontosságú 400 taktikai harci repülőgép és a minimum 24 nagy hatótávolságú föld-levegő rakétarendszer jelentené. A kieső, mintegy 128 ezer amerikai katona európai pótlására alsó hangon 12 milliárd dollárt kellene elkülöníteni. Ez azonban csak az alapokat jelenti: a jelentés nem tartalmazza a NATO-s parancsnoksági, irányítási és hírszerzési költségeket, ahogyan a nukleáris fegyverzettel kapcsolatos várható kiadásokat sem – vagyis semmit, amiért eddig a Pentagon felelt Európában.   

A probléma rendkívül összetett: az európai államok között igen komoly nézetkülönbségek vannak még annak megítélésében is, hogy mi számít biztonsági fenyegetésnek. A hosszú távú politikai konszenzus hiánya így a nagyberuházásokra, illetve azok hiányára is komolyan kihat. Ráadásul az európai hadiipar változatlanul ugyanazokkal a kihívásokkal küzd, amelyekkel a háború kirobbanása óta folyamatosan: a geopolitikai változások miatt az ellátási láncok egyre súlyosabb akadozásával, a szakképzett munkaerő hiányával, az EU-s agyonszabályozással – és nem utolsósorban még mindig a hosszú távú szerződések hiányával. 

Vannak jelei az európai hadiipar fejlesztésének (az intézet által 2022 februárja és 2024 szeptembere között vizsgált beszerzési pályázatok 52 százalékát európai vállalatok nyerték, szemben az amerikaiak 34 százalékával), vagyis a Macron elnök által kőkeményen képviselt „Buy European” elv valójában nyitott kapukat dönget. Ugyanakkor a kapacitáshiány és a gyártási hátrány egyes területeken (például a tüzérségi rendszerek és a vadászrepülők szegmensében) akkora, hogy gyakorlatilag képtelenség a külföldi, elsősorban amerikai haditechnikát blokkon belülivel pótolni. 

Sok a pénz, mégis kevés 

Az ukrajnai háború felpörgette a NATO-tagállamok védelmi kiadásait, a folyamaton pedig Trump újbóli elnökké választása csak gyorsított. Bár a Fehér Ház immár 5 százalékban jelöli meg a GDP-arányos védelmi büdzsé elfogadható alsó küszöbét, Mark Rutte NATO-főtitkár a 3,5 százalékos limitet célozza meg – teszi mindezt úgy, hogy már azzal is elégedett lehet, ha belátható időn belül valamennyi tagállam eléri a 2014-ben ajánlásként megfogalmazott 2 százalékot.  

Trump kivonulási fenyegetéseinek egyik fő, ha nem a legfontosabb oka éppen az, hogy szerinte az európai szárny az amerikai védelem árnyékában elkényelmesedett, a tagországok a jóléti államok kiépítésével voltak elfoglalva, gyakorlatilag semmit nem áldozva a védelemre. Márpedig – véli az elnök – például az ukrajnai háború kizárólag európai probléma, amihez az Egyesült Államoknak semmi köze. Sok európai politikus szerint ezzel a logikával és az amerikai hadsereg kivonulásának belengetésével az elnök hátba támadta nemcsak a transzatlanti kapcsolatokat, hanem a szövetséges katonai tömböt is. Ugyanakkor az elnöki fenyegetések nélkül Európa valószínűleg változatlanul az amerikai védőernyő alatt üldögélt volna, és semmi nem kényszerítené arra, amit éppen most tesz: egységes kontinentális védelmi stratégia és az annak végrehajtásához szükséges fegyverkezési program kidolgozására és végrehajtására.  

Más kérdés, hogy az IISS-tanulmányban szereplő óriási összeget a tagállami politikai és gazdasági széttöredezettség miatt mely országok és milyen részesedéssel tudják majd előteremteni. Az Európai Bizottság által a védelmi források előteremtésére kidolgozott tervek (különösen annak közös hitelfelvételre vonatkozó szegmense) máris egyes finanszírozási nehézséggel küzdő államok, mint Spanyolország vagy Olaszország ellenállásába ütköznek. Az államadósságok fékezése egyelőre sokkal nagyobb prioritást élvez, mint a védelmi kiadások drasztikus emelése – különösen igaz ez azokban az országokban, amelyek földrajzilag távolabb fekszenek az ukrajnai konfliktustól és Oroszországtól, így biztonsági kihívásként is teljesen mást jelölnek meg, mint például a balti államok. A több országban akadályt jelentő korlátozott fiskális mozgástér azt az alapkérdést veti fel, amely eleve megkérdőjelezi a jelentésben szereplő összegek előteremtésének lehetőségeit: az egységes politikai akarat meglétét vagy hiányát. Az Európai Unió helyzetét tekintve még hosszú ideig inkább az utóbbi fog dominálni. 

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter és Mark Rutte NATO-főtitkár a Pentagonban 2025. április 24-én (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo) 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.