Születnek a vélemények a két súrlódó nagyhatalom közötti versenyről. Különböző prominens elemzők más-más győzelmi elméleteket fogalmaznak meg a Kínával folytatott vetélkedésben. Feng Zhang elemzése egy kicsit idealista, de figyelemfelkeltő, mert szerinte a versenynek nem kellene szükségszerűen az egyik fél pusztulásához vezetnie.
A szerző a Makronóm újságírója.
Feng Zhang a Yale jogi kar Paul Tsai Kína Központjának vendégkutatója és a pekingi Csinghua Egyetem Nemzetközi Biztonsági és Stratégiai Központjának vezető munkatársa. Korábban tanított a Csinghua, a Murdoch és az Ausztrál Nemzeti Egyetemen.
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) nemrégiben kiadott jelentése az USA és Kína körüli politikai vitát a „végállapot” és a „stabil állapot” viszonylatában vázolja fel. A jelentés az amerikai megfigyelők, valamint Ázsia és Európa egyes országainak elemzői által megfogalmazott nézetek sokféleségét mutatja be. Ezek együttesen feltárják az USA és Kína közötti versenyről folyó vita központi paramétereit. Feng Zhang szerint bármennyire is széles körű ez a vita,
egy lényeges szempont hiányzik belőle: magának a verseny fogalmának a vizsgálata.
Mindezt azért tartja gondnak, mert a verseny különböző felfogásai alapján szokták kialakítani az eltérő stratégiákat. A Trump-kormányzat „stratégiai versenyről” alkotott felfogása vezetett a Kínával szembeni konfrontatív politikához, míg a Biden-kabinet „irányított versenyre” vonatkozó elképzelése stabilabb, de még mindig feszült kapcsolatokat eredményezett. Mivel a stratégia természeténél fogva interaktív, Washington versenyhez való hozzáállása hatással lesz a kínai megítélésre és válaszreakciókra is.
A kínai tudós elemzése szerint Peking a maga részéről idegenkedik attól, hogy a verseny kifejezést használja a kapcsolat jellemzésére. Kínai tisztviselők megpróbálták finomítani ezt olyan jelzőkkel, mint a „pozitív” vagy az „egészséges”. Ám egyelőre ők sem álltak elő sem elmélettel, sem konkrét politikai javaslatokkal a pozitív versennyel kapcsolatban.
Feng Zhang megoldásképp felveti, hogy vonjuk be Konfuciuszt is a vitába. Az ókori kínai filozófus valószínűleg a „példamutató verseny” ötletével jönne, ami az USA és Kína rivalizálását a kölcsönös növekedés és a globális stabilitás erejévé változtathatná. Az ilyen vetélkedést jelképezi az ősi kínai íjászat, amit Konfuciusz is a példaértékű verseny megvalósulásának látott. Az íjászok ugyanis nem ellenfelük akadályozásával törekedtek a sikerre, hanem a saját képességeik és jellemük tökéletesítésével. Párhuzamosan versenyeztek, mindegyik a saját célpontját célozta, miközben ragaszkodtak a kidolgozott rituáléikhoz, amelyek megteremtették a kölcsönös tiszteletet és segítették az önfejlesztést.
A „példamutató verseny” konfuciánus fogalma erőteljes kontrasztot mutat a nagyhatalmi verseny amerikai megközelítésével.
Az ellentét középpontjában két különböző intellektuális hagyomány áll: az individualista, amely a nyugati – különösen az amerikai – gondolkodás alapját képezi és a konfuciánus filozófia kapcsolati hagyománya.
Az individualista, amelyet a felvilágosodás eszméi és az amerikai történelem formált, az egyéneket és a nemzeteket külön entitásnak tekinti, saját érdekekkel és jogokkal. Ebben a felfogásban a verseny arról szól, hogy a felek a saját céljaikat követik, és a sikert általában azon mérik, hogy mennyit nyernek másokhoz képest.
Feng Zhang szerint a Biden-kormányzat Kína-stratégiája ezt az individualista, a relatív előnyszerzésre való törekvést tükrözi. A politika széles spektrumát öleli fel, amelynek célja az amerikai technológiai és gazdasági elsőbbség fenntartása, a szövetségek megerősítése a kínai befolyás ellensúlyozása érdekében, a versenyt pedig az értékrendszerek ütközéseként értelmezi. Ez a stratégia a technológiai, gazdasági, politikai, katonai, hírszerzési és globális kormányzási területeken való fölény elérését célozza, és a globális elsőbbség fenntartásának alapvető törekvéséről árulkodik.
Ezzel szemben a konfuciánus kapcsolati hagyomány az embereket és a nemzeteket nem elszigetelt egységeknek (individuumnak), hanem mélyen összekapcsolódónak tekinti.
A verseny nem a relatív előnyökre való törekvésről szól, hanem a kölcsönös felemelkedés folyamatáról, amely a kapcsolatok hálójában zajlik.
Vagyis a kapcsolat hosszú távú egészsége elsőbbséget élvez a rövid távú, szűken vett, önérdekű nyereséggel szemben. Ahogyan azt az ősi kínai íjászat példázza, a cél nem pusztán a győzelem volt, hanem önmagunk és versenytársaink fejlesztése, ezáltal a társadalmi szövet megerősítése.
A példamutató verseny fogalma rávilágít az USA és Kína közötti vetélkedésről szóló viták hiányosságaira. Az Egyesült Államokban sokak számára ugyanis a „győzelem” a Kínán belüli rendszerváltás lenne, ám a mérsékeltek igyekeznek kezelni a jelenlegi versenyhelyzetet és elkerülni a véletlen konfliktusokat.
A radikálisok abból indulnak ki, hogy az amerikai „győzelemhez” nélkülözhetetlen Kína veresége, ám a mérsékeltek rávilágítanak e konfrontáció kockázataira, amit egy ilyen megközelítés eredményezne. Hangsúlyozzák a kapcsolat stabilizálásának és a mindkettejüket érintő kérdésekben való együttműködés fontosságát.
Feng Zhang szerint konfuciánus szemszögből nézve már magának a vitának a keretei is tévesek. Konfuciusz valószínűleg alapvetően mást értene a győzelem vagy a siker fogalmán.
Az Egyesült Államok és Kína közötti példamutató versenyben a győzelem azt jelentené, hogy mindkét nemzet fejleszti magát, kiemelkedik a saját erősségeiben, miközben fenntartja a békés és együttműködő kapcsolatot.
Washington és Peking egyaránt arra törekedne, hogy fejlessze a saját kapacitásait és kezelje a belső kihívásait, ahelyett, hogy a másik akadályozására összpontosítana.
A cél tehát nem a másik fél „legyőzése” vagy politikai rendszere megváltoztatásának kikényszerítése lenne, hanem önmaguk lehető legjobb változatának elérése.
A szerző arra is gondol, hogy a siker ilyetén felfogása mindkét ország részére eltérő politikai követelményeket támaszt. Az Egyesült Államok számára a demokratikus intézmények újjáélesztését, az oktatási rendszerek megerősítését, az infrastruktúra modernizálását, az innováció katalizálását és a rendszerszintű társadalmi egyenlőtlenségek kezelését jelentené.
Kína esetében a hangsúly a demokratikus kormányzás megerősítésére, a környezeti kihívásokkal való szembenézésre és a fenntartható fejlődés elérésére helyeződne át. Mindkét nemzet azáltal „nyerne”, hogy önmaga jobb változatává válna, nem pedig azáltal, hogy a másikat kisebbítené.
Ennek a megközelítésnek a külpolitikai következményei ugyanilyen jelentősek. A példamutató verseny ugyanis figyelembe veszi az Egyesült Államok és Kína közötti különbségeket és feszültségeket, és inkább keretet biztosít a versenyimpulzusok konstruktív irányításához. Elismeri a jogos érdekek védelmének fontosságát, de a szűkös önérdek helyett a felvilágosult önérdek előmozdítására ösztönöz.
Ráadásul arra kényszerítené Washingtont és Pekinget, hogy közösen vállaljanak vezető szerepet az emberiség legsürgetőbb kihívásainak kezelésében, beleértve az éghajlatváltozást, a világjárványokat és a mesterséges intelligencia irányítását.
Bár a példamutató verseny eszméjének jellegzetes konfuciánus gyökerei vannak, maga az alapja nem teljesen idegen az amerikai gondolkodástól – és a gyakorlattól sem. Az amerikai társadalom különböző európai származású szubkultúrái ugyanis történelmileg nagyra értékelték a családi harmóniát és a közösségi együttműködést.
Valójában a Biden-kormányzat Kína-politikájában is felfedezhetők a példamutató verseny elemei, különösen a hazai megújulás hangsúlyozásában. Ezeket az ígéretes elemeket azonban beárnyékolja a fenyegetésen alapuló, zéróösszegű eredményekre összpontosító versenystratégia.
Bár amerikai elemzők bebizonyították, hogy tisztában vannak a példamutató verseny fontosságával, ezen elképzeléseiket nem ilyen keretek között fogalmazták meg. A korábban említett CSIS-jelentésben a különböző szakértők olyan innovatív megközelítéseket javasolnak, amelyek középpontjában a hazai megújulás áll.
Ez a közös alap bár szerény, mégis azt sugallja, hogy az Egyesült Államok és Kína között továbbra is lehetséges a példamutató verseny. Csakhogy ehhez az amerikai politikai közösségnek ki kellene szélesítenie a verseny fogalmát.
Feng Zhang szerint ugyanez a kényszer Kínára is vonatkozik. Annak ellenére, hogy az ázsiai ország a konfucianizmus szülőhazája, nem vizsgálta a konfuciánus példamutató verseny következményeit a mai amerikai–kínai kapcsolatokkal összefüggésben. Ráadásul a jelenlegi kínai külpolitika gyakran nem felel meg a konfuciánus normáknak, pedig e gondolkodásmód forrásaként különös felelőssége van abban, hogy a példamutató versenyt megtestesítse az Amerikával szembeni politikájában.
Megjegyzés: Feng Zhang írása meglehetősen idealisztikusnak tűnik, de minden világjobbító javaslat, tanítás vagy akár a vallás is tele van elsőre megvalósíthatatlannak tűnő fennkölt gondolattal. Ha ez megvalósulna, a világ békésebb hely lenne. Ez talán tőlünk, magyaroktól sem áll távol, hiszen ahogy a szkíta szellemiséget közvetítő gondolkodóink hangsúlyozzák, hozzánk közelebb áll a hunor–magyar testvériség eszméje, mint a Káin–Ábel-kapcsolat modellje.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Flickr
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Ilyen brutális átalakulást ritkán látni a modern történelemben.
A Nyugatnak tisztában kell lenni egy régi biztonságpolitikai elvvel: az ellenfeled sosem annyira erős, mint gondolod, de te sem.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah megoldhatatlan ellentétről beszélt.
Újabb reakció érkezett a miniszterelnök politikai igazgatójától.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet újabb számokat közölt.
Ez a helyzet biztonságpolitikai szakszóval: stratégiai magára hagyatottság (strategic abandonment).
A kormány exporttilalmat is bevezet a Barátság leállása és az iráni helyzet miatt.
.Egyetlen gól döntött a Bozsik Arénában. Az őszi hazai siker után a Honvéd–Kecskemét találkozó végén is a lilák ünnepelhettek.
