Amennyiben mégsem sikerülne az új elnököt elbűvölni az import növelésének ígéreteivel, és Trump továbbra is ragaszkodna az egyetemes vámok kivetéséhez, még mindig nincs akkora probléma, mint amekkorának most a sajtó képviselői és az európai politikusok tálalják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg a Kínán kívüli országoknak Trump 10-20 százalékos vámokat ígért, addig magára Kínára nagy valószínűséggel valóban kiveti a 60 százalékos tarifát minden termék esetében.
Ez pedig egy nem tervezett, de nagyon is valós versenyelőnyt jelent majd az Európai Unió exportja szempontjából.
Ékes példája ennek az amerikai autópiac: miután Biden 100 százalékos vámtarifát vetett ki a kínai elektromos járművekre, gyakorlatilag sarkig nyitotta az ajtót az európai gyártók előtt azzal, hogy a legnagyobbat száműzte a területéről. A 60 és a 10-20 százalék közötti különbség még abban az esetben is az európai kereskedelem malmára hajtja a vizet, ha egyébként minden hazai vállalat azon háborog, miért nem marad a jelenlegi 3-3,5 százalékos átlagvám rendszere. Az amerikai kereskedők is tudnak számolni: Kína kiesésével (hogy kényszerből vagy sem, teljesen mindegy) sokkal nagyobb előnyben részesítik majd az európai vállalatokat, mint tették azt eddig.
Összegezve: Trump beígért vámpolitikája ártani fog a globális kereskedelemnek (ami természetesen a blokkosodás felé vezető út újabb, katasztrofális eleme lesz), de nem feltétlenül fogja sárba rántani az EU–USA közötti gazdasági kapcsolatokat. Vagyis a valódi kereskedelmi háború továbbra is Kína és az Egyesült Államok között zajlik majd, a hatalmas százalékos különbség pedig az egyetemes és a Kínára kivetett tarifák között annyira nagy, hogy az már szerencsének értékelhető a szerencsétlenségben.
A sokat emlegetett és mára meglehetősen kiüresedett „szabályokon nyugvó nemzetközi rend” felszámolását az elmúlt évek politikája alapján valójában maga az Egyesült Államok sürgeti a legjobban. Európának most egyetlen feladata van: úgy alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, hogy abból a lehető legtöbb pozitívumot facsarja ki saját magának. Amennyiben saját piacának az ajtaját hajlandó kicsit szélesebbre tárni, ha Brüsszel elgondolkodna a gazdasági semlegességet hirdető pragmatikus magyar politika egy speciális változatán, ha nem kezd bele egy kétfrontos kereskedelmi háborúba egyszerre Kína és az Egyesült Államok ellen, akkor legalább egy akadályt elhárítana a saját versenyképességének újraélesztése elől. És azonnal nem félig üres, hanem félig tele lenne az a bizonyos pohár.