Afrika iparosításához első körben rengeteg fosszilis energiahordozó kellene, mivel a zöldátállás nem mindenható megoldás ott, ahol százmillióknak áramuk, gázuk sincsen. Melyik a fontosabb: a szegénység felszámolása vagy a bolygó védelme? Működik egyszerre a kettő?
Az egyre gyorsabban melegedő klíma hatásai egyre nyilvánvalóbbak Afrikában is – írja a Financial Times minapi anyaga. Májusban példátlan árvizek pusztítottak Kenyában, amelyek több mint 200 ember életét követelték, és ezrek kényszerültek otthonaik elhagyására. A Száhel-övezetben, amely a Szahara déli részén található félsivatagos terület, az éghajlatváltozás teljes sivatagosodást idéz elő. Ez megnehezíti az állattenyésztést, súlyosbítja a konfliktusokat és növeli a szegénységet. Nyugat-Afrikában pedig idén egy halálos hőhullámot hoztak összefüggésbe a tudósok az ember által okozott éghajlatváltozással. A helyzet pedig nemhogy javulna: a következő években várhatóan tovább romlik.
Afrika, mint a világ legkevésbé iparosodott kontinense, jelenleg csak 2-3 százalékát adja a globális szén-dioxid-kibocsátásnak az energia- és ipari forrásokból – legalábbis az ENSZ adatai szerint. Ugyanakkor ez a kontinens a legsebezhetőbb a globális felmelegedés hatásaival szemben, mivel kevésbé megbízható infrastruktúrája, energiatermelése és igen szerény finanszírozási lehetőségei vannak a klímaváltozás elleni védekezésre.
Afrikának sürgősen iparosodnia kellene.
A kontinensen mintegy 600 millió ember, vagyis a lakosság körülbelül fele még mindig nem fér hozzá az elektromos áramhoz. Továbbá 950 millióan nem utnak gázhoz vagy elektromossághoz a főzéshez, ezért faszénnel vagy tűzifával fűtenek és főznek.
A fentieknek nyilván hosszú idő óta súlyos következményei vannak a háztartások jövedelmére, az oktatásra és az általános gazdasági növekedésre. Ráadásul ez az elmaradottság további környezeti és egészségügyi problémákat okoz és – mindezekfelett – növeli a szén-dioxid-kibocsátást is.
Az iparosodás módjával kapcsolatban azonban eltérők a vélemények. Kiemelkedő személyiségek, például Gwede Mantashe, Dél-Afrika energiaügyi minisztere, amellett érvelnek, hogy Afrika továbbra is használja a fosszilis alapanyagait elektromos áram termelésére. Az olajban gazdag országok, mint Nigéria és Angola, szintén amellett érvelnek, hogy fontos a kontinens számára saját ásványkincseinek kiaknázása.
Az ismert helyi lobbicsoport, az Afrikai Energia Kamara ugyanígy kijelenti: a kontinensnek szuverén joga van energiahordozóihoz. Ez a szervezet szerint 125 milliárd hordó olajat és 620 ezermilliárd köbméter földgázt jelent, amelyet a csoport szerint „fenntartható módon” igyekeznek kitermelni.
Emellett több szakértők is változatlanul támogatja a fosszilis tüzelőanyagok afrikai kutatását. Ők úgy érvelnek: megértik a klímaváltozás hatásait, de úgy vélik, hogy az energiaszegénység megoldása a legfontosabb és a legsürgetőbb feladat. Kiemelik, hogy
a nyugati országok képmutatók, mivel miközben egyre nehezebb finanszírozást találni afrikai fosszilistüzelőanyag-projektekre, ők maguk halogatják a saját nettó zéró kibocsátási céljaikat, és új olajmezőket nyitnak meg.
„Afrikának minden csepp szénhidrogént ki kellene termelnie, amit az iparosodásához és az energiatermeléséhez felhasználhat” – állítja Nj Ayuk, az Afrikai Energia Kamara elnöke, aki szerint ez a forgatókönyv kevesebb mint 1 százalékkal növelné a globális kibocsátást.
„A klímaváltozás komoly probléma, és nem szabad alábecsülnünk az ezzel kapcsolatos kihívásokat” – teszi hozzá Ayuk, de azt is hangsúlyozza, hogy a kontinens a fosszilis tüzelőanyagok kitermeléséből származó bevételeket zöldtechnológiákba fektethetné.
Egy alternatív nézet szerint Afrika teljesen kihagyhatná a fosszilis tüzelőanyagokat, és egyből tiszta energiára térhetne át az iparosodási céljai elérése érdekében. Ayuk azonban figyelmeztet, hogy ez „nem igazán észszerű”, mivel a kontinens „nem engedheti meg magának” ezt az átállást.
James Mwangi, az Africa Climate Ventures befektetési társaság vezérigazgatója ehhez hozzáteszi, hogy a „nagy ugrás” (azaz például a fosszilis alapú áramtermelés kiépítése helyett egyből a zöldenergia meghonosítása) megközelítés hibás. Tudni kell ugyanis, hogy az Afrikában kitermelt fosszilis tüzelőanyagok nagy részét exportálják, és hosszabb távon is csak kis mennyiséget használnának fel a helyi energiatermelésre. Mwangi megjegyzi, hogy Afrikának már most több megújuló energiaforrása van, mint fosszilistüzelőanyag-készlete, de több finanszírozásra és fejlesztésre van szükség a megújuló energia terén, ha a kontinens a saját energiaigényét kívánja fedezni.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint
Afrika a világ legjobb hozamú napenergia-telepítési lehetőségeinek több mint 60 százalékával büszkélkedhet, de a globálisan telepített napelemek kapacitásának mindössze 1 százaléka található itt.
Mi több, a kontinensen a szélenergia is bőségesen rendelkezésre áll: az International Finance Corporation által készített tanulmány szerint
a kontinens évente 180 ezer terawattóra elektromos áramot tudna termelni szélenergiából, ami a 250-szerese Afrika éves villamosenergia-igényének. Ennek ellenére a kontinens a globálisan telepített szélerőmű-kapacitásnak csupán 1 százalékát teszi ki,
bár igaz, hogy az utóbbi években máshol ugrásszerű növekedés tapasztalható az alacsony bázisról.
Afrikának emellett több milliárd dollárnyi klímaadaptációs finanszírozásra van szüksége, hogy felkészüljön a felmelegedő bolygó okozta kihívásokra. A Climate Policy Initiative és a Global Center on Adaptation elemzése szerint 2019-ben és 2020-ban átlagosan 29,5 milliárd dollárt különítettek el a kontinens számára – beleértve a nemzeti kormányok finanszírozását és a nyugati országokból érkező pénzügyi áramlásokat. Az adaptációs intézkedések közé tartoznak a korai figyelmeztető rendszerek, a föld- és vízgazdálkodás, valamint a klímatudatos mezőgazdaság.
Ennek ellenére a befektetések mennyisége elmarad a szükségestől. Az elemzés szerint az afrikai országok számára a 2015-ös párizsi megállapodásban meghatározott célok eléréséhez évente további 41,3 milliárd dollárnyi beruházásra lenne szükség.
A 2021-es COP26 csúcstalálkozón a gazdag nemzetek megígérték, hogy 2025-ig megduplázzák a 2019-es szintű finanszírozást a fejlődő országok klímaadaptációjára. Azonban Patrick Verkooijen, a Global Center on Adaptation vezérigazgatója szerint ehelyett a befektetések csökkentek.
A helyzet Afrikában a legsúlyosabb – mondja Verkooijen, aki szerint
Afrikának évente 100 milliárd dollárnyi adaptációs finanszírozásra van szüksége, de csak 10 milliárdot kap. Pedig az ebbe való befektetés nem elpazarolt pénz: minden egyes erre fordított összeg életeket és ökoszisztémákat ment meg.”
Jelenleg a kontinensnek ígért összeg körülbelül fele multilaterális fejlesztési pénzintézetektől és klímaalapokból származik, míg az afrikai és nemzetközi kormányok, valamint kétoldalú fejlesztési finanszírozási ügynökségek adják a fennmaradó rész nagy részét egy brit finanszírozású fejlesztési ügynökség, az FSD Africa szerint.
Ehhez hozzátették, hogy a klímafinanszírozás túl kevés ország kezében koncentrálódik: Afrika 54 államából 10 kapja a beáramló pénzek több mint felét.
(Forrás: Financial Times)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Freepik
Az acélipar a világgazdaság 4 százalékát jelenti, mégis a szén-dioxidkibocsátás 11 százalékáért felel. A zöldacél viszont méregdrága, így 2030-ra az új gyárak csupán 36 százaléka lesz alacsony kibocsátású, és azok is gyakran szénalapú áramra támaszkodnak.
A spanyol villamosenergia-hálózat alkalmatlansága a szokatlanul magas napenergia-kínálat kezelésére kulcsfontosságú tényező volt a hétfői katasztrofális áramszünetben, állítják korábbi szabályozó hatóságok és néhány szakértő.
A Financial Times felmérése szerint a globális vállalatok vezetői egyre inkább a megújuló energiaforrások felé fordulnak, ám a zöldátállás nem mentes a kihívásoktól.
A globális zöldforradalom fékezett üzemmódra váltott: a karbonsemlegesség céldátuma már nem 2050, hanem 2070. A befektetők megunták a startupálmokat, és a nagyvállalatokra tesznek, ahol a profit diktál. A pragmatizmus és a nyers számok felülírták a klímacélok romantikáját – derül ki a Goldman Sachs decemberi elemzéséből.
Világszerte eluralkodott a szén-dioxid-narratíva, amely szerint csak a kibocsátások folyamatos emelkedése okozza a klímaváltozást. Egy komoly iparág épült rá, kereskedelmi elszámolási rendszer, és többen nagy üzletet csinálnak belőle. Az ember megoldotta: egy kicsit fizet a kibocsátásért, és ugyanannyit, ha nem többet fogyaszthat. Nemrég Ned Nikolov és Karl Zeller egy tanulmányt tettek közzé, amely szerint a közelmúltban bekövetkezett felmelegedés nem a növekvő szén-dioxid eredménye.
Az egyik vezető kínai állami portál pár napja öntömjénező hangvétellel közölte a nagyhatalom zöldátállásában elért eredményeit. Ám az önfényezés most talán nem alaptalan.
Nem mindennapi jelenetek.
