Az ukrán veszteségek akkorák, ami a hadsereg főparancsnoka szerint is veszélybe sodorja a háború folytatását. A kényszersorozások rendületlenül folynak, de Zelenszkij kezd taktikát váltani, és szigor helyett megértő arcát mutatja a még be nem vonultaknak.
Ukrajna két óriási problémával küzd. Az egyik a fegyverhiány, a másik talán annál is súlyosabb: nincs elég katonája már ahhoz, hogy hosszabb ideig folytatni tudja a háborút. A beszámolók szerint a fronton vannak olyan ukrán egységek, amelyek 40 százalékos létszámhiánnyal küzdenek: lehetetlen helyzet így egy olyan ország ellen háborúzni, amely összlétszámát tekintve háromszor akkora, mint Ukrajna volt a háború előtt, a katonái számát pedig össze sem lehet hasonlítani az egyre nagyobb veszteségekkel szembesülő ukrán hadseregével.
Az ukrán főparancsnok, Valerij Zaluzsnij néhány héttel ezelőtti interjújában egyfelől beismerte az ukrán ellenoffenzíva teljes kudarcát, másfelől rámutatott: elképzelhető, hogy az ország már akkor sem tudja folytatni a háborút, ha minden technikai eszközt megkap, amit kér, annyira elfogytak az emberek, akik azokat használni tudnák.
Információk szerint a nyugati szövetségesek mintegy 80 000 ukrán katonát képeztek ki saját bázisaikon, ám a tragikus kimenetelű ellenoffenzíva során közülük a legtöbben már meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek. Az emberhiány elsődleges oka azonban mégis az, hogy azok az ukránok, akik eddig megúszták valahogy a frontszolgálatot, az áldozatok döbbenetes számát látva igyekeznek minél távolabb maradni a harcoktól. A negatív tendencia minden téren érzékelhető: míg a háború elején az ukrán férfiak tízezrei vonultak be lelkesen katonának, addig mára riasztó videókon lehet látni, ahogy
a toborzók a nyílt utcán „vadásszák le” őket, betuszkolva egy furgonba úgy, hogy rosszabb esetben senki nem hall többé róluk.
A motiváció teljes hiánya valahol érthető: az ukrán ellenoffenzívát a kijevi vezetés olyan várható győzelemnek állította be, amely az egész háború menetét megfordítja, eredménye pedig egyértelműen az összes oroszok által elfoglalt terület (beleértve a 2014 óta Moszkvához tartozó Krím) visszahódítása, valamint az orosz hadseregre mért megsemmisítő csapás lesz.
A terv megbukott, a frontvonalak pedig gyakorlatilag befagytak. Egyesek patthelyzetnek nevezik a helyzetet, mások éppen ellenkezőleg: pillanatnyi szünetnek tartják, amely egy nagyszabású orosz támadással fog folytatódni. Akárkinek lesz igaza, az ukrán harci morált súlyosan megtépázta az eredménytelenség, ez pedig a toborzási mutatókra is rányomta a bélyegét.
Márpedig nagyon kellene a friss erő: azt még az oroszellenes propaganda is elismeri, hogy az ukrán veszteségek óriásiak. A halott katonák száma óvatos becslések szerint is 150 és 200 ezer között van, a sorkatonaság elől menekülők száma pedig érthető módon párhuzamosan nő a veszteséglistán szereplő adatokkal.
A kényszersorozások nem érték el a kívánt eredményt, a közelmúltban ráadásul kiderült, hogy az egyébként is rendszerszinten tomboló ukrán korrupcióban a toborzóközpontok vezetői is nyakig benne vannak: pár ezer dollárért tulajdonképpen bárki megvehetett egy olyan alkalmatlansági igazolást, amelytől az életben maradást remélte.
Zelenszkij látványosan kirúgta ugyan az összes toborzóközpont vezetőjét, hozzátéve, hogy akiket felmentenek a bíróságon a korrupció vádja alól, azok is csak úgy őrizhetik meg egyenruhájukat, ha önként elindulnak a frontra harcolni, a személyi cserék azonban egyáltalán nem hoztak változást. Az egyetlen ötlet ismét csak az maradt, hogy külön egységek vadásztak az utcán a férfiakra, már az életkorukat sem nézve.
A fiatalabb generációk halálos áldozatainak számát jól tükrözi, hogy az ukrán hadsereg tagjainak jelenlegi átlagéletkora 43 év.
Zelenszkij tehát taktikát váltott, és december elején bejelentette: megreformálják az ukrán mozgósítási rendszert, hiszen „Ukrajnában mindenki tudja, hogy változtatásokra van szükség”. Az elnök szerint a reform azt is magában foglalja, hogy a túl régóta szolgálatot ellátók hazatérhessenek végre. Ennek külön jelentősége van, miután Kijevben már tüntetéseket tartanak azon katonák hozzátartozói, akik hónapok, sőt: a háború kitörése óta nem látták szeretteiket.
Az új toborzási rendszer arra épül, hogy tudatosítsa a hátországban élő férfiakban: attól, hogy beállnak a hadseregbe, még nem kell a frontra menniük meghalni. A fiatalabb, jobban képzett szakembereket például kifejezetten arra bátorítják, hogy a harcoló alakulatok helyett „válasszák” a szakmájuknak és tudásuknak megfelelő pozíciókat.
A védelmi minisztérium egy csavarral most külön álláshirdetéseket ad fel többek között mérnöki és informatikus pozíciók betöltésére.
Kérdés, mennyire hisznek a kijevi vezetésnek azok a civilek, akikre most annyira vadásznak. A halott katonák riasztó száma, az utcai kényszersorozások, a vég nélküli, a legnagyobb eséllyel halállal végződő szolgálat gondolata eddig csak elriasztotta a megmaradt férfiakat a jelentkezéstől. Többen azt is megfogalmazták: sanszos, hogy a kormány átveri őket, és attól függetlenül, milyen pozícióra jelentkeznek, a frontra küldik őket.
A szakértők egy „most vagy soha” időszakot emlegetnek. Amennyiben 2024 első hónapjaiban az ukrán hadsereg nem tud megbirkózni a létszámhiánnyal, akkor a jövő év valóban a háború gyors végéhez fog vezetni, Ukrajna jelenlegi kudarcai pedig egy Kijevre nézve kedvezőtlen béketárgyalásban fognak kicsúcsosodni.
***
Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Európa tovább fegyverzi Ukrajnát, miközben a frontvonalak mögött egyre élesebb hatalmi játszmák zajlanak. A háború már nemcsak a csatatéren dől el, hanem a gazdasági befolyás terepén is.
„Emlékeztetem az összes sajtóorgánumot, hogy figyelemmel kísérjük ezt” – fogalmazott az ukrán külügyi szóvivő.
Gulyás Gergely azt is közölte: a nemzeti konzultáció íveinek kézbesítése a héten zárul.
Moszkvában megszólaltak a szirénák.
Egy kettészakított ország, ahol vallási hevülettel megy az ősi „ők vs. mi” ellentét.
Nem az számít, ha valaki felnégyeli az ördögöt, hanem az, hogy nem volt elég éles a bicskája? Horváth K. József írása.
Európa tovább fegyverzi Ukrajnát, miközben a frontvonalak mögött egyre élesebb hatalmi játszmák zajlanak. A háború már nemcsak a csatatéren dől el, hanem a gazdasági befolyás terepén is.
Takács Péter ezúttal nemcsak a Tisza Párt új egészségügyi szakértőjét, hanem magát Magyar Pétert is „célkeresztbe vette”.
